Új bejegyzés Frissítés

2016.02.25. 15:40 Walter Lyone

A csukott ajtót figyelem egy ideig, majd lehunyom a szemeim magamban elmormolva egy imát, hogy legyen erőm szembenézni lányommal. Fáradtan ülök vissza a karosszékbe és csak ekkor tekintek fel Helen-re, s mintha csak a drága Catherine-t látnám. Pontosan ugyan olyan makacs és szabadszellemű volt, mint az anyja. Már csak felvetése is, mi szerint majd ő kezeli a pénzügyeket, ezt bizonyította. Magam részéről mivel a lányomról volt szó és ismertem őt, de legfőképp, mert az anyjára ütött, nem találtam abszurd lehetetlenségnek ezt az ötletet, viszont másrészről pontosan azért, mert a lányom volt és mert az anyjára ütött, féltettem őt és nem szívesen engedtem volna bele ebbe a mocskos hazugságokkal teli életbe. Ahhoz, hogy megőrizzük mindazt, amink van, nem elég szépen mosolyogni és tenni a dolgunkat. Rengeteg korrupt ember kapzsi keze mozgatja a háttérben a szállakat, amik egyre inkább behálózzák Bromley-t is, hazug ígéreteket csöpögtetve az emberek szívébe formálják át őket, hogy felhasználva a saját javukra fordítsák kihasználva és tönkretéve ezzel akit csak elérnek. Nem egy teljesen eladósodott, csőndbement üzletet vásároltam fel mostanában csupán csak azért, hogy ne kerülhessen Arthur kezébe. - Helen. Ha férjhez mész, elszakadsz ettől a családtól. A neved onnantól fogva nem Helen Lyone lesz. Sóhajtottam fáradtan. A szívem is belesajdult ebbe a gondolatba, de tudtam, ez az élet rendje és már csak abban reménykedhetek, hogy James Doyle valóban megfelelő társ lesz az én drága leányom számára. Jelenleg mást el sem tudtam képzelni mellé. A férfi modern, igazságos gondolkodású, ezért biztos vagyok benne, hogy tolerálná Helen ambíciózus természetét és engedné térhez jutni maga mellett. - Ettől független természetesen örökre az én drága leányom maradsz. Tettem hozzá lágy tekintettel figyelve gondterhelt arcát. Nem szerettem ilyennek látni őt, ahogyan Cath-et sem. Minden vágyam az volt, hogy én cipeljem a család összes terhét és eme két csodás asszonynak csak mosolyognia és kacagnia kelljen ám biztos voltam benne, hogy ez a döntésem szükséges volt ahhoz, hogy ha a jelenben nem is, de a jövőben Helen boldog legyen. Utolsó félbehagyott mondatára ismét csak lehunytam szemeim, kezeim a karfára fektetve két oldalt. Nem igazán vettem észre, hogy fafejű fiam bármely szavam is megérintette volna, talán csak, ami a pénzre vonatkozott, de ha Helen így véli, igazat kell adnom neki és ez apró reménnyel töltött el, hogy még nincs minden veszve. - Mindünknek borzasztóan fáj. Éppen ezért kell most szigorúbbnak lennem a bátyáddal, mint valaha. Robert-nek fel kell nőnie. Egyszer mindenkinek fel kell. Tettem hozzá utolsó mondatom és felállva léptem Helen elé kezem nyújtva neki, hogy felsegítsem. - Tudom, hogy nem vágysz házasságra, de boldoggá teszel, hogy megpróbálod. Erős nő vagy Helen, mint az édesanyád, épp ezért kérlek arra, hogy beszélj a bátyád fejével, mert úgy tűnik rám már nem hallgat. Kedvesen megsimítottam arcélét és halványan rámosolyogtam. Kudarcként éltem meg, hogy magam nem tudtam megoldani a fiam és köztem fennálló problémát, mely lassan szakadékká nőtte magát köztünk, ahol Helen, mint egy híd feszült még összekapcsolva minket. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy beavatom leányom, miért is olyan fontos, hogy Robert minnél előbb beletanuljon a pénzügyekbe és átadhassam neki fortélyaim és tudásom, de végül csak vállaira tettem kezem és magamhoz húzva egy csókot hintettem homlokára.

2016.02.25. 12:09 Helen Lyone

Valahol megértettem apánk aggodalmait. A Lyone-ok évszázadok óta Bromley és az angol pénzügyek császára, az apám, az ő apja, és az ő apja, talán még az ő apja is mind áldozatokat hoztak azért, hogy mi ma itt lehessünk. Most nekünk kéne áldozatokat hozni, de valahogy ha erre gondoltam, az igazságérzetem hamisan szólt, mint mikor félrehúzzák a hegedűt. Igazságtalannak éreztem, hogy apánk képes lenne mindent elvenni Roberttől és tőlem. Nem tudtam, kihez fordulhatnánk. Régen anyánk mindig lecsillapította apánkat, ha úgy érzete, túllő a célon... Hirtelen belesajdult a szívem, amikor megértettem, egyedül voltunk. De nem baj, gondoltam, Robert úgyis mellettem áll. Vagyis, ezt hittem, míg rám nem kiabált. Teljesen ledöbbentem a szavait hallva, és nem azért, mert káromkodott. Talán most először fordult elő velem, hogy a bátyám teljesen cserben hagyott, és ez valahol fájt. Én is hibás voltam, amiért meg sem kérdeztem, mit akar, de azt hittem, Leanna és a húga érdekli annyira, hogy apánk intelme ellenére nem maradni ki ebből a buliból. Kifakadtam. - Eltörted a kedvenc porcelán babámat, ennyivel jössz nekem!  Vágtam a fejéhez kétségbeesetten egy több, mint tíz éves történetet. Szerettem azt a babát, egyébként. Charlotte-nak hívták, Lotte-nak becéztem. Szőke, gyűrűs haja volt, és ragyogó, kék szemei, arca fehérre mázolt, szája vörös, mint a nyári rózsáé. Kicsi koromban mindig olyan akartam lenni, belógtam anyám szobájába, és úgy festettem magam. Csak a sötétbarna, hullámos haj nem stimmelt. Egyszer összevesztünk valami apróságon Robb-bal, és elvette. Kergettem érte, aztán valahogy, véletlenül ahogy átszaladt az egyik félfa alatt, nekiütötte a törékeny babát, és a szép, festett arcból nem maradt több, mint színes szilánkok. Nagyon sírtam, és legalább egy teljes napot nem beszéltem a fivéremmel. Már tudom is, miért éppen most rohamozott meg ennek a történetnek az emléke. Ahhoz hasonlított az érzés, amit most éreztem. Összetört valamit, amit nagyon szerettem. Ugyanakkor azt is nagyon jól tudtam, hogy bármi mást kérnék tőle, szó nélkül megtenné, így aztán nem voltam képes haragudni rá, mint Charlotte-ért. Csupán csalódottságot éreztem. Vontatott lassúsággal felemeltem a tenyerem az abrosz borítású asztalról, és a korábbi karosszékig hátráltam, míg apánk beszélt, és reményvesztetten lehuppantam rá. Csak behunytam a szemem, ahogy hallottam, Robert felborít valamit. Tudtam, mindkettőnk érzéseit képviseli. Ha egy méhen, egy véren osztozunk, miért éppen az érzéseink lennének kettéosztva?  - Tudod, hogy ez nem igaz. Robert felelőtlen és meggondolatlan, ebben igazad van, de olyan túlélő ösztön és küzdőszellem szorult belé, amivel, ha éles helyzetre kerülne a sor, biztosan kivágná magát. Ezt tőled örökölte, apám. Én a helyedben bizonyára felosztanám a család körüli feladatokat. Senkinek nem kellene megtudnia, hogy valójában én kezelem a családi kasszát.  Úgy tűnik, az alkohol ma kimondat velem minden veszélyes és felelőtlen dolgot, ami megoldást jelenthet. Nem akartam megfosztani Robertet a jussától, szó se róla, de ha egy mód van rá, hogy a család fennmaradjon, és Robert is a tagja maradjon, az én vagyok. Én nem herdálom úgy a pénzt, mint fivérem, és még a kötelező politika, diplomácia és pénzügyi órákon is figyeltem. Tudom, hogy a nőknek ebben a korban nincs szinte semmi befolyásuk, de úgy éreztem, sosem derülne ki a csalás. Hisz ikrek voltunk. És azt is tudom, hogy apánk szeretett bennünket a maga módján, reméltem, átgondolja, amit mondtam. - Robert! Szóltam én is utána, de atyánk ismét megelőzött. Hangtalanul szisszentem csak meghallva atyánk ítéletét. Milyen kegyetlenség. Hirtelen jobban kezdtem el fivéremet sajnálni, mint magamat. Nekem még jóra fordulhat a sorom Sir Doyle mellett, ki tudja, még szeretni is megtanulhatnám, de hogy kitagadni a saját vérét... Visszhangzott a dörrenés, ahogy becsapta az ajtót. Megmasszírozgattam az orrnyergem, és ismét apánkra tekintettem. - Túl szigorú vagy vele. Robert egyáltalán nem hálátlan, csupán fél lábbal gyerek még. A parancsaiddal csak még több ellenállást és dacot szülsz a szívében. Nem tudom, mi volna a jó megoldás... De nem ez, abban biztos vagyok. - Nagyot sóhajtottam - Elmegyek a Doyle-birtokra. Férjhez is megyek, ha ez az óhajod. Végül is, hol van az megírva, hogy szeretnem kell a férjemet? Ma a nők úgyis csak szülőgépek. Azt kívántam, bárcsak én is fiúnak születtem volna! Kicsit több szavam lenne apámmal szemben. Hector Lyone, nincs is rossz csengése. - Kíméld meg Robb-ot. Tudod, hogy minden szavadat a szívére veszi, még ha nem is adja jelét. És talán neki fáj a legjobban az, ami anyával...  Most, hogy Robert viharosan távozott, végre csendben tudtam apámmal beszélni. Természetesen minden porcikám az ellen volt, hogy el kelljen hagynom a birtokot és a bátyámat, de ha tényleg ez az egyetlen módja annak, hogy megőrizzem bátyám helyét a családban, akkor szó nélkül megtettem. Inkább a családom jóléte és presztísze miatt kellett volna belemennem, de ebben a bátyámra ütöttem. Mindez nem érdekelt. Csend ereszkedett az étkezőteremre.

2016.02.25. 00:00 Robert Lyone

Az, hogy ideges voltam nem is kifejezés. Valósággal tomboltam! Ajkaim megállás nélkül hagyták el a legkülönfélébb szitkok és káromkodások, de egyelőre még csak hang nélkül. "Még hogy nem leszek a fia?" Mellkasom összeszorult, de nem törődve vele rúgtam fel az utamba kerülő sakktáblát és folytattam a járkálást, amíg Hana megpróbált ennek a kőszívű embernek a lelkére hatni könyörgésével. Elhúztam a szám, úgysem ér vele semmit. Ezek után? Amikor közölte, hogy képes lenne kitagadni az egyetlen fiát?! Nem tudtam őszinte lenni még magamhoz sem, ha az lettem volna, talán beismerem, hogy elég kezelhetetlen voltam és fikarcnyit se érdekel a bank, de még csak az új vállalkozások sem. De hát ez csak nem lehet elég indok arra, hogy valaki megtagadja a saját fiát, nem?! "Én biztosan nem tenném." Húztam ki magam pökhendien és egy éles félfordulattal újra apám előtt álltam kissé félretolva az útból Hana-t. - Én oda nem megyek! Jelentettem ki és keményen húgomra tekintettem, de arca láttán meghátráltam és ezúttal egy hangos káromkodás közepette túrtam tincseim közé. - A kurva életbe is Helen gyűlölöm azt a szemétládát, gondolod, hogy majd a birtokára megyek?! Akármennyire is szerettem a húgom, tudtam, ha Én odamegyek, nem is kell hozzá egy hónap és apánk rögvest kiatagad a viselkedésem miatt, amit azon a birtokon a Doyle-okkal szemben tanusítanék. Már pedig most, hogy megéreztem a nagy büdös semmit lábam alatt és a kötelet a nyakamon, nem szívesen táncoltam volna tovább a szakadék szélén. Viszont azt sem tudtam, hogy mi a jó büdös francokat tegyek. Azzal tisztában voltam apám mit vár el tőlem, de arra még mindig nem adtam a fejem, inkább ugrottam volna egy hatalmasat, had feszüljön meg az a hurok a nyakamon! Pénzel én csak addig akarok foglalkozni, amíg elverem nőkre és piára, majd valamennyicskét visszanyerek pókeren, nem több! Attól, hogy belőlem is olyan hájas szivarozó öreg úr váljon, mint amilyenek felsőbb körökben megfordulnak egyszerűen hányingerem támadt. - Már pedig ki fogod bírni Helen. Meg kell tanulnod önálló életet élni a bátyádtól külön. Szólalt meg apám, természetesen az én kiakadásomat figyelmen kívül hagyva és csak is húgom könyörgésére reagált. Fintorogva tovább járkáltam és ismét belerúgtam a földön fekvő ártatlan sakktáblába had guruljon csak tovább. - Ha Robert-en múlna, halálunk után egy hét sem kellene és már is elveszítenétek mindent. A sikátorban kéregethetnél a bevetődért, ilyen életet szeretnél lányom? Valósággal megdermedtem apám szavai hallatán és veszélyesen lassan fordultam feléjük. "Hát ennyire tartottál engem mindig is?" A mellkasom méginkább összeszorult, akárcsak ujjaim testem mellett és remegve a dühtől álltam sötét tekintettel. A legborzasztóbb még is az volt az egészben, hogy nem voltam képes megcáfolni a szavait. Nem értek semmi máshoz csak az élet élvezetéhez, a pénz költéséhez és ahhoz, hogy hogyan bújjak ki a felelősség és kötelességek alól és egészen eddig nem is gondoltam bele, hogy valaha szükségem lehetne ennél többre. Ezért gyűlöltem, ha édesanyám betegsége szóba kerül, mert folyton arra emlékeztet, hogy a szüleim nem halhatatlanok és egy nap eltávoznak majd, és akkor.. "Akkor mi a franchoz kezdesz magaddal Robert?" Nem akartam ilyen kérdésekkel foglalkozni. Mélyen lehajtottam a fejem, nem voltam képes apámra nézni. - Én nem hallgatom ezt egy perccel se tovább. Sziszegtem azzal megindultam az ajtó felé és nem érdekelt, hogy ezért félre kellett löknöm apámat vállammal. Helen-re se tekintettem rá, csak a csízmám orrát figyeltem. - Robert! - Apám emelt hangja, mint a mennydörgés úgy vágott végig a termen és akaratlan is megtorpantam. - Nem fizetem tovább az adósságaid és a családi számlától is eltiltottalak. Mostantól saját magadnak fogod megkeresni a pénzt. Ha megtudom, hogy a húgod támogat téged anyagilag akár csak egyetlen centtel is, az egy hónap türelmi idő érvényét veszti. Remélem elég világosan fogalmaztam. Nem fordultam felé, meg se mozdultam, viszont amikor befejezte egy hang nélkül indultam tovább kinyitva az ajtót és halkan csukva be magam mögött.

2016.02.24. 22:49 Helen Lyone

Csak placebó volt, hogy megfogtam a bátyám kezét. Tudtam, hogy nem lesz ettől se igazunk, se erősebbek nem leszünk, mégis úgy éreztem, jó, hogy fogja a kezem, és őszontén örültem, hogy ő is készséggel fogta meg az enyémet. A fene egye meg, elfelejtettem neki mondani, hogy hagyjuk nyitva az ablakot, ha esetleg menekülésre kerülne sor. Persze, ezt a valóságban kétszer is meggondolnám, de azt hiszem, Robb értékelte volna az ötletet. Vaósággal összerezzentem, ahogy apánk lecsapta elém az újságot. Nem mertem érte nyúlni, Robb-ot sem mertem noszogatni nagyon, de inkább ő nézze meg, mint én. Nagyot nyeltem, és már éppen rászántam magam, hogy megnézem, mi áll a napilapban, amikor atyánk dörgő hangon megszólalt, szavai azonban valósággal meglepetésként értek. Kissé zavart fejem a szokásosnál lassabban rakta össze, hogy valószínűleg James Doyle keze van a dologban. Szegény férfi, jól itt hagyta tegnap. Miért nem bosszulta meg? Ha beleírja a cikkbe a valóságot, Walter Lyone valószínűleg kiakad, és olyan szidást kaptunk, amihez képest az elmúlt 21 év minden vitája csak könnyed szellő a tomboló tornádóhoz képest. Tényleg kissé érzékenyen érintett az újságcikk, azonban kételkedtem benne, hogy ennyivel megúszom. Nem úgy ismertem a Doyle-okat, mint akiket a fejükre ejtettek. Ráadásul arról is biztosítottak, hogy mindenképp elérik a céljukat. Valamit sejtettem a háttérben, ami nem hagyott nyugodni. Ahogy azt gondoltam, Robert nem is hagyta annyiban.  - Robb...  Szelíden megérintettem a karját. Melengette a szívem, amiért mellém állt, és nem győztem hálát adni az égnek, hogy vele áldott meg, de ha hibáztam, és összeszidnak érte, azt büszkén vállalom. Mégis csak elsőbálom volt, vagy valami! És persze az sem volt mellékes, hogy apánk és Robb kapcsolata mostanában nem kifejezetten mondható rózsásnak. Nem akartam, hogy a kelleténél több olajat öntsön a tűzre. Ahogy atyánk "ítélete" (vany "büntetése", nem tudom, melyik találóbb) elhangzott, sejtésem valami szörnyűségről a háttérben beigazolódott. Robert beelőzött, de ezt már én sem tűrtem a karosszékben ülve. Végül is, teljesen jogos kérés volt tőle. 21 évesek vagyunk, már ő sem fiatal, és anya... Jaj, drága mamácska! De a házasság nem olyan dolog, amit csak úgy rá lehet kényszeríteni a másikra! A szerelem nem így működik! Szerettem volna érvekkel alátámasztva megvédeni a magunk igazát, de nem nyílt rá lehetőségem, mert mire megtettem volna, ismét megszólított. Fásultan pillantottam rá. Tudom, hogy valahol szeret, és csak a javamat akarja, de nem az üzletembert szerettem benne, hanem az apát. Aki annyira hiányzott az életemből. Nem szóltam, de ez zöld utat jelenthetett a számára, hogy figyelek rá. Körülbelül a mondandója feléig jutott el, amikor kiszaladt az arcomból minden vér, a lábamból az erő, szemeim elnyíltak, a szám pedig remegni kezdett. Próbáltam higgadtságot erőltetni magamra, de úgy éreztem, az egész világ megfordult velem. Kétségbe estem.  - De atyám... ! - az asztalhoz léptem, két tenyérrel hajoltam rá - Kérlek, gondold át újra! Kérlek! Bromley az otthonom! A sasfészek az otthonom! Beismerem, hibáztam tegnap este, amiért megszögtem Roberttel, de megijedtem! Megijedtem, hogy azzá válik az életem, ami elől Robert folyamatosan menekül! Ne száműzz érte! Bocsánatot kérek James Doyle-tól, ahogy illik, ha szeretnéd, még Leanna Doyle-tól is Robert nevében, de ne küldj el, kérlek... ! Könyörgök... !  Nem olyan rég találkozhatott apám ezzel az arcommal. Ugyanígy könyörögtem neki akkor is, amikor arra kértem, fújja le az elsőbálomat. Hálátlan leány vagyok, tudom, de képtelen voltam így leélni az életemet. Magassarkú cipőbe, fűzőbe és abroncsba csavarva, festéktől fehér arccal. Riasztott, ezzel a lendülettel vsszaszaladtam volna a Szomjas Ökölbe inni még pár korsó sört. Mégis csak nyitva kellett volna hagyni azt az ablakot. Ezúttal Robertre sem szóltam rá. benne volt minden reményem. Ha valaki, hát ő ki tudja provokálni apából, hogy meggondolja magát. És mi az, hogy igent mondott a nevemben?! Tényleg mintha valami értéktárgy volnék. Ezt még én is kegyetlenségnek gondoltam. Egy pillanatra kezdtem megérteni Leanna Doyle viselkedését.  - Atyám... Robert az ikerbátyám. Nála jobban senki nem ismer. Nála jobban senkit nem szeretek ezen a földön. Sosem voltam még tőle távol két óránál tovább, nem is tudom, kibírnám-e. Lehet, hogy anyagi ügyekben nem fordulnék hozzá, de minden más problémámat eddig együtt átvészeltük.  Ezen a ponton remek ötletem támadt. Kíváncsi voltam, atyánk mit szól hozzá. Hirtelen hangnemet váltottam. - Rendben van. Elmegyek a Doyle-birtokra. Sir Doyle is udvarolhat, ahogy szeretne. De gondold el, mi volna, ha Robertet is elküldenéd velem. Biztos vagyok benne, hogy lady Doyle örülne a társaságának. Elég gyenge kis érv volt, de meg kellett próbálnom. James Doyle valószínűleg nem így képzelte el ezt az egy hónapot, én mindenesetre előre láttam, milyen remekül szórakoznék.

2016.02.24. 01:02 Walter Lyone

Feleségem egyre súlyosbodó betegsége miatt egy ideje már külön szobában alszom, már ha lehet alvásnak nevezni azt, hogy három órákra lehunyom a szemem. A család körül gyülekvő viharfelhők nem engednek több időt a pihenésre, főleg nem egy ilyen örökössel, mint Robert. Őszintén nem tudom hol rontottuk el a nevelését az édesanyjával. Mindent megkapott tőlünk, ami ahhoz kellett, hogy gyarapíthassa ismereteit és bőséges tudást szerezzen mind pénzügyi téren, mind egyéb világi dolgok ismeretében. Egy időben még azt is engedélyeztem, hogy kardforgatásra okítsák, bár kétségkívül elérkezik a modernebb fegyverek kora, ragaszkodtam hozzá, hogy akárcsak elődei, ő is mesterévé váljon. Úgy hittem ebben majd levezetheti kamaszkori fölös energiáit, de nem így lett. Egy mély lélegzetvétellel tettem le az újságot íróasztalomra és hátradőlve emeltem tekintetem a mennyezetre, mintha csak égi segítséget várnék, vagy legalább egy jelet. Bár ezt úgy vélem meg is kaptam a tegnap este folyamán James Doyle képében. Haragom ugyan még mindig vajmi keveset csillapodott engedetlen lányom iránt, annak kifejezetten örültem, hogy James felfigyelt rá. Ő egy igen tisztességes és egyenes férfi, Helen jobbat nem is kívánhatna. Az egyetlen akadályt itt az én ostoba fiam jelentette. Tartottam tőle, hogy ezt is tönkre vágja, ahogy abban is biztos voltam, hogy ő csábította rosszra ismét a húgát. Túlságosan szeretem őket ahhoz, hogy igazán kemény legyek, de ezzel a húzásukkal elérték, hogy jövőjüket helyezzem előre, ne a jelenlegi érzéseiket. Jobb lesz Helen-nek, ha egy ideig elválik a bátyjától és megtanul végre önálló nőként élni James oldalán, azonban azt még nem tudtam Robert-el mit kezdjek. Bár hihetetlenül önfejű, engedetlen, tiszteletlen és vérbeli bajkverő, mégis csak az egyetlen fiam volt. Még most is élénken emlékszem rá, amikor a térdemen lovacskáztattam, míg Helen édesanyja karján ült. A szívem ismét összeszorult erre az édes emlékképre és előrehajolva hunytam le szemeim egy percre megpihenve. - Uram, mindketten megérkeztek. Nyitott be Thomas, leghűségesebb emberem, én pedig felálltam és magamhoz véve az újságot indultam meg el mellette a nagyterem felé. A férfi becsukta mögöttem az ajtót, majd követett egy szó nélkül, mint mindig. Nem volt hosszú út az irodámtól, de próbáltam kihasználni az időt arra, hogy megerősítsem szívemet és felkészítsem magam gyermekeim várható reakciójára. Robert-től egy kiadós káromkodásra számítottam, ám jobban tartottam az én édes kislányom arckifejezésétől, de biztos voltam benne, hogy egy napon hálás lesz nekem ezért. Thomas fél oldalasan ajtót nyitott, én pedig beléptem a terembe, ahol már nyoma sem volt a tegnap esti bálnak. Annál is inkább, hisz most itt vannak mindketten, nem úgy mint tegnap.. Mély levegőt vettem kihúzva magam és rosszallóan tekintettem gyermekeim felé, akik egymás kezét fogták. Mindig örültem, hogy ilyen jól kijönnek egymással, de Robert határozottan rossz hatással van a húgára, amit nem engedhetek tovább Helen érdekében. Thomas becsukta mögöttem az ajtót és megállt előtte apró terpeszben, kezeit maga előtt fogva össze. Nem vettem róla tudomást, Helen elé léptem és habozás nélkül vágtam le elé az újságot, hogy csattanjon. Hosszú percekig nem szólaltam meg, még akkor sem, amikor én magam is helyet foglaltam velük szemben, hogy ráláthassak egyszerre mindkettejükre. - Ahogy az várható volt, másfél oldalon keresztül ecseteli az író, milyen pompás volt Helen Lyone elsőbálja. - kezdtem bele és itt tekintetem lányom felé fordítottam. - Rejtélyes eltünésetekről nem írnak egy szót sem. Közöltem hátradőlve, kezeim a karfán nyugtatva. Nem tetszett, hogy ennyivel tartozzak bárkinek is, mint James Doyle, de cserébe csupán csak annyit kért, had udvarolhasson Helen-nek a saját birtokán. Mivel ezzel egy időre elszakadna bátyjától, beleegyeztem, de továbbra is nyugtalanít a férfi befolyásossága. Szeretem kézben tartani a dolgokat, de mostanában úgy látszik már a saját gyerekeimmel sem bírok el. - Miután eladod a lányod annak a ficsúrnak ennyivel tartozik is! Hördül fel Robert, bár ahogy látom Helen falfehér arcát, inkább nem foglalkozok vele egyelőre. - Úgy döntöttem vége a türelmi időnek. Mához egy hónapra egyikőtök vagy megházasodik, vagy én jelölök ki egy férjet Helen számára, Robert téged pedig megfosztalak családnevedtől és attól a naptól fogva nem tekintelek fiamnak. Hangom zordabbra sikeredett a szándékos koncetrálás miatt, a karfát pedig erővel markoltam, hogy ki tudjam mondani az utolsó szavakat. A beálló döbbent csend nem tarott túl sokáig. - Mi a fasz?! Ismét Robert, de ezúttal fel is pattant elengedve húga kezét és mint mindig, amikor ideges volt vagy unatkozott, járkálni kezdett. Most nem volt kétségem affelől, hogy miért tesz így. Higgadtságot eröltetve magamra követtem szemeimmel egy ideig, majd lányomra tekintettem. - Helen. - szólítottam meg lágyabban. - Igen mély benyomást tettél James Doyle-ra és szeretné, ha meglátogatnád őt a birtokán. Igent mondtam neki a nevedben. Bólintottam felé bíztatóan, de mint általában, bátyja most sem hagyta szóhoz jutni őt. - Hát tényleg képes vagy eladni a saját lányodat? Megfeszült testem erre a mondatra és dühös ráncokba futott homlokom miközben lassan, fenyegetően felemelkedtem. Bármennyire is szeretem a fiam, túlságosan ki tud hozni a sodromból. Természetesen egyből elém lépett pökhendi nyegleséggel húzva ki magát. - James Doyle képes megvédeni a húgodat. Te képes lennél rá valaha? Kérdeztem folytott hangon, mire Robert felszisszent és kezeit az égbe emelve tett egy félfordulatot és újra folytatta feldúlt körútját a helyiségben. Amennyiben fiam átvette volna a helyem, vagy legalább munkáim egy részét és becsületes odaadással munkálkodna, vagy legalább felelősségteljesen viselkedne, nem lenne okom arra, hogy hozzákényszerítsem a saját lányom egy olyan emberhez, akihez nem vonzódik. Ám kedves Catharinem állapota napról napra ráébreszt, hogy én magam sem vagyok már fiatal.. Ha csak belegondolok, hogy drága lányom hajadon, védtelen hagyom itt egy ilyen léha bátyjal, aki a nyakamat teszem rá, hogy nem fogja átvenni a családi vállalkozást akkor sem, ha engem már elhantoltak, egyszerűen olyan düh kerekedik felül rajtam, hogy még magát a Halált és megölném. Nem, legalább Helen-nek meg kell adnom azt az életet, amit mindketten szántunk neki az anyjával, ha már Robert-nek nem sikerült.

2016.02.23. 23:07 Helen Lyone

Nem tagadtam, azért az én fejem is migrénszerű rohamokat produkált, így jelezve, hogy meg ne próbáljak legközelebb ennyi alkoholt leerőszakolni a torkomon. Két roham közt azon töprengtem, hogy miért is vagyok egyedül. Persze, Robb lassú ébredő, de apának sem volt se híre, se hamva. Mintha a szolgálók is csendesebben lennének, hogy megérezték a vérszagot. Ettől nem lettem nyugodtan. Bosszantott. Amikor az ember hajnalig ébren van, ráadásul iszik is, igényli az alvást, és bizony tíz perc is meg tudja váltani a világot, ehelyett it ücsörgök egy üres és hideg teremben, a madarak is hangosak, a fejem is fáj.... Tényleg már csak apám hiányzik ide. Rosa megsajnált, és amikor arra járt, kaptam tőle egy csésze teát. Vízre vágytam volna úgy igazán, de annak ellenére, milyen forró volt, folyadéknak így még nem örültem. Robb-nak is nagyott egy csészével, bár szerintem ha nincs benne rum, nem fogja kérni. Nyílt az ajtó, de a hálókörletek és szalonok felőli, tehát nem apám az, hanem... - Csak hogy... ! Jó reggelt, Robb. Mormogtam, de nem voltam mérges, csak az az átkotott fejfájás, ha elmúlna végre...! Elkaptam az almát, amit nekem hajított, és éhesen beleharaptam. A teával különösen jótékony hatást értek el. Kora reggel általában nem szólunk egymáshoz túl sokat, hagyjuk egymást csendesen ébredezni. - Rosa hagyott neked teát. Máskor nem ajánlgatnám neki, de úgy éreztem, velem jót tesz, vele is jót tehetne, szóval miért ne? Máskor rá is szóltam volna, hogy apánk megszidja, ha a kárpitra teszi a cipőjét, de ma egyszerűen nem érdekel. A körmeimet nézegettem. Nem voltam finnyás, de egyszerűen elképesztett, mennyi kosz tud beragadni egy kis mászástók, kártyától, ivászattól. Unalmamban elkezdtem kitisztogatni. - Szerinted mit akar? Biztos vagyok benne, hogy tökéletes szökést hajtottunk végre, kizárt, hogy valaki meglátott volna. Gondolod, hogy arról a csókról akar beszélni, ami közted és Leanna közt történt? Vagy... ? No igen, az is alternatíva, hogy James-ről akar nekem beszélni. Bár akkor hiába hívta ide Robb-ot, szóval sejtésem sem volt, mit szeretne, a várakozás pedig megőrjített.  - Na és, hogy van a feje, őfelsége? Vigyorodtam el, kifigurázva a tegnap hajnali párbeszédek egy-egy részletét. Ha tagadja is, bár Robb nem olyan, akkor is megosztom vele, hogy az enyém majd szétreped. Az orrnyergemet masszírozgattam bizonyos időközönként.  - Hm? - pillantottam oda a kérdésére? - Mi is volt az a gondolat, amit hazafelé mondtál? - kérdezte. Oh, igen. Már emlékszem. Elmosolyodtam. - Azt mondtam, "egyes kultúrákban úgy tartják, ha naplementekor belekiáltasz valamit a Napba, az majd, ha máshol felkel, továbbadja annak, akit ér." Csak azt akartam, hogy emlékezz rá.  Sajnos válaszolni már nem volt ideje, mert ismét nyílt az ajtó, ám ezúttal nem a mi, hanem atyánk lakrészéből. Nem tehettem róla, nyeltem egyet. Még a lépései is döngtek ennek a büszke oroszlánnak. Nem voltam egy félős kislány, de akárhányszor atyánk ilyen határozott és hideg, mindig rosszat sejtettem. Önkéntelenül is bátyám kezéért nyúltam. Mukkanni sem mertem.

2016.02.23. 21:07 Robert Lyone

Miután nagynehezen felhúztam magam az ablakba és nemes egyszerűséggel begurultam a szoba közepére úgyis maradtam hátamon fekve, hogy kifujjam magam és gyomrom ne akarja rögtön kiadni azt a töménytelen mennyiségű italt, amit az éjszaka folyamán döntöttem magamba. Talpaimmal sarkamnál fogva lepöcköltem először az egyikről, majd a másikról a csízmáimat és egy közeli komód lapjába kapaszkodva húztam fel magam, másik kezemmel rejtett zsebeimből szedve elő tőreimet, amiket mindig magamnál hordok, ha kimozdulok, hisz ahogy már említettem, ez egy veszélyes város. Egyelőre csak ledobáltam őket a komód tetejére. A fémek hideg csendülése szemrenyit sem térített észhez, inkább csak még tompábbnak éreztem magam tőle, s a hívogató hatalmas ágy felé bukdácsolva még lehánytam magamról felső öltözékem és félmeztelen zuhantam be arccal a párnák közé. Nem tudom mennyit hagytak aludni, de azt határozottan éreztem, hogy nem eleget. A harmadik kopogáshoz, amit szobám zárt ajtaján ejtenek már egy igen ideges hang is társult, mi szerint tíz percen belül apámmal kellene találkoznom. Pont leszartam. Átfordultam másik oldalamra hátatfordítva a napsugaraknak, de a nadrágom korcánál lévő dobó tőröm ennek hatására igen csak közeli ismerettségbe került alsófertájommal. Válogatott káromkodások közepette rúgtam le magamról a takarót és rántottam ki a tőrt, hogy a falba hajítsam. Félálomban ültem az ágyon egy hatalmasat ásítva és ráérősen megvakartam tarkómat. Testem minden porcikája vágyakozott egy forró zuhanyra, így lassan kicsúsztattam meztelen talpaim az ágy szélére és miután megbizonyosodtam róla, hogy nem fogok pofára esni, felálltam. Szentségelve szorítottam meg lüktető fejem és, mint mindig amikor másnapos vagyok újra megfogadtam, hogy többet egy kortyot se, de persze már azon agyaltam, mit is kéne inni. Hiszen macskaharapást szőrivel ugyebár. Másnaposságra a legjobb orvosság az alkohol, nekem legalábbis bevált, így egy kellemes zuhany után tincseimet törölgetve léptem a bárszekrényemhez. Ablakom még nyitva volt, de nem zavart különösebben, hogy még nedves, meztelen testem végigsimogatja a beáramló levegő. A törülközőt nyakamba csúsztattam és felhajtottam egy pohár kitűnő whiskye-t, kizárólag csak is ez után voltam hajlandó felöltözni. Az éjszakából nem sok maradt meg, de a szoba közepén széthányt ruhák szokásos látványán kívül nem találtam semmi szokatlant, amíg pásztázó tekintetem az előlhagyott fegyverekre nem esett. Egy egészséges káromkodás sorozat után letettem a poharat és elpakoltam késeim és tőrömet a szokott kis fiókba. Még csak az kéne, hogy apám egyszer meglássa, még a végén tényleg kitagad. Hirtelen olyan fáradtság vett erőt rajtam, ami megrogyasztotta vállaim és biztos vagyok benne, hogy egyébként kisfiús arcomat is felnőtt férfiévá festette. Végigsimítottam borostás arcélemen az ablakon tekintve ki a hatalmas kertre, de szemeim még azon is túl kutattak valamit. Halványan felrémlett valami, amit Hana mondhatott hazafelé jövet. Pontosan nem jut eszembe mondata, de azt tudom, hogy akkor nagyon érdekesnek és szép gondolatnak találtam. Hm, erről majd megkérdezem ma. Felszisszenve hasít belém a felismerés, hogy apám is hivatott, ki tudja hány órával ezelőtt? Lenyomtam egy ráérős kapkodást, ami annyit tesz, hogy csupán csak kétszer vágódtam hagyatt elszórt ruháimban és csupán csak egyszer nyúltam egy újabb pohár italért öltözködés közben. Ha igazán siettem volna lehet hogy kihagyom az italt.. nem, inkább azt hiszem csak egy nadrágot rángattam volna magamra és akkor bőven belefér az pohárka. Mit lehet tenni, nagy szükségem volt rá, hogy fejem kevésbé lüktessen és ne akarjon minden apró neszre felrobbanni. Mégis, hogy néznék ki akkor ha ez megtörténne? Teljesen odalenne a jóhírem, azt pedig nem engedhettem meg magamnak. Na ugye, hogy szükségem volt arra az italra! Még az ajtóból visszafordultam egy utolsó kortyra, ezt már csak amolyan szíverősítőként gurítva le torkomon, hogy felkészüljek arra a lecseszésre, amit kapni fogok. Végigvágtattam a hosszú folyosókon és természetesen minden szembejövő cseléd előtt le kellett nyomnom egy meghajlást csak, hogy aztán megbocsássanak, amiért rámarkolok formás kis fenekükre és egy fél fordulattal rohanok is tovább. Máskor ha több időm van kicsit meg is szeretgetek egy-kettőt, persze csak mértékkel. Nem akartam olyan nőt megdönteni, akit utána minden nap látnom kellett volna. Ellenkezett az elvemmel, mi szerint egy-két éjszaka, aztán viszonlátás, kézcsók, miegymás. Elrohantam az idős komornyik mellett is, aki előrelátóan egy almát tartott a kezében és csak ennyit mondott: nagyterem, már tudtam is hol fogom kapni apámtól az 'áldást'. Elvigyorodva kaptam el az almát és intettem másik kezemmel köszönetképp az idős embernek, majd vettem egy éles kanyart és berobbantam az ajtón. Gyorsan körbetekintettem, de csak Hana-t láttam egy karosszékben ücsörögni. Nem tudom neki volt e ideje reggelizni valamit, így ketté törtem az almát és felé dobtam az egyik félt, míg én magam egy kanapéra vetődtem le. - Reggelt, húgi. Emeltem felé saját fél elemózsiám és nagyot haraptam belőle. Meglepett, hogy Hana is itt van, bár abban biztos voltam, hogy apánk csak a tegnap esti esetleges kérőket akarja megvitatni vele, lecseszését és ráncait csakis kizárólag nekem tartogatta.

2016.02.23. 18:56 Helen Lyone

- Micsoda úriember! - kacagtam, ahogy Robb magára vette az első kört - Igyunk rá! Poharam emelem Bromley fenegyerekére. A bátyámra.  Tettem hozzá szerető mosollyal, majd meghúztam a kihozott, friss sört, a többi suhanc pedigkövette a példámat. Úgy tűnik, nem csak kedvelték, de tisztelték is Robb-ot, ami a maga furcsa módján mégis csak szívmelengető. Ezután egyből nekiálltunk a mókának. Először a kedvemért kockáztunk, de a fiúk hamar elunták, és átcsaptunk pókerba. Nem volt ellenemre a dolog, hisz ebben a társaságban nevelkedtem, ráadásul a legtöbbjüket lurkó koruk óta ismerem, így előnyt élveztem. De legfőképp Robb-ot ismertem, aki ma este kifejezetten felelőtlenül játszott. Ez nekem éppen jól jött, ugyanakkor nem volna szabad megfeledkeznie róla, hogy nem csak Leanna Doyle, de magam is veszélyes hölgy vagyok. De mint mondtam, nekem épp kapóra jött. Három kör alatt megkopaszítottam a bátyámat, de közben felhőtlenül szórakoztunk. Szitkozódására csak büszkén kihúztam magam.  - Csak jobb vagyok nálad, és kész. Vigyorogtam rá felsőbbségesen. Aztán már azért vigyorogtam, mert tudatosult bennem, hogy a bátyámnak sikerült tacsakosra innia magát.  - Micsoda gonosz pohár! - hecceltem. Amint felállt, felálltam én is, gondoltam, ideje indulni, de arra nem számítottam, hogy amaz nekem fog esni. Kell hozzá egy kis erő, ami azért az én alkoholtól zavaros fejemben is egy kis megerőltetéssel járt, de sikerült elkapnom. Nevettem. Mit kezdjek vele... ? Olyan felelőtlen, olyan bohókás, olyan meggondolatlan, de úgy szerettem! Nem voltam képes haragudni rá. - Nos, jó éjszakát, uraim. Ideje hazakísérnem Bromley fenegyerekét. Megvártam, míg a fiúk sorra elköszöntek egymástól, tisztes távolságban várakozva, hisz nem akartam egyetlen pofont sem. Szavaikra csak a szemem forgattam, majd még egy intés után kiterelgettem Robb-ot a kocsma elé. Azt hittem, itt at est vége, és mehetünk haza, amikor úgy megölelt, mi több, megcsókolt, hogy hátrahőkölni sem volt időm. Nevettem.  - Kiszöktünk a birtokról, a konyhára beosonni nem lehet nagy kunszt.  Azt hittem, ezt a kört megnyertem, amikor élesen a fenekemre csapott, még fel is nyikkantam. - Te csirkefogó! - morrantam rá, a nyomába eredtem, és kergetni kezdtem.  Egészen a háztetőkre üldöztem, de ekkor már ismét verseny szaga volt annak, amit műveltünk, mintsem fogócskának. Megálltam mellette, ahogy a felkelő napba kurjantott. Irigyeltem azt a nőt, aki egyszer hozzámegy Robert Lyone-hoz. Elsőkézből tudtam, hogy mellette kaland az élet. Csak remélni tudtam, hogy nem Leanna Doyle lesz az a nő.  - Egyes kultúrákban úgy tartják, ha naplementekor belekiáltasz valamit a Napba, az majd, ha máshol felkel, továbbadja annak, akit ér.  Kíváncsian vártam, vajon eljut-e a tudatáig, amit mondtam. Ha egyszer valaha el kell válnunk egymástól, azt akartam, emlékezzen erre. Amint nekilódult, kilőttem utána én is. A hideg levegő jótékony hatással volt rám. Lábat láb, háztetőt háztető után szedtem, míg végül másodikként át nem lendültem a kapunkon, és guggolásba nem érkeztem mellé. Nekem van a világon a legjobb bátyám, gondoltam, majd egy határozott bólintás után a dértől merev füvön ropogva ki-ki maga szobája felé sietett. Mielőtt végleg elváltunk volna, nyomtam egy forró csókot hideg arcára, majd visszamásztam a szobámba. Vettem a fáradtságot, és hálóingbe bújtam - hátha csak ezen múlik, hogy le ne bukjunk -, hogy alhassak körülbelül két órát, mielőtt a szobalányunk, Rosa fel nem kelt egy igen vészjósló hírrel. Ha apánk beszélni akar velünk, az sosem jó hír. Csak az elsőbálomra tudtam gondolni. Hogy összeszid bennünket, amiért leléptünk, és/vagy, még én sem tudtam, Robert felelőtlen csókjáért Leanna Doyle-lal. Így vagy úgy, nem állt jól a szénánk. Egész reggel a torkomban dübörgött a szívem, míg mosakodtam, míg öltözködtem, míg a hajam fontam. Hamarosan halk kopogással a nagyétkezőbe tértem, ahol tegnap még asztalok, fogások, poharak és emberek százai voltak, ott mára nem volt más, mint aranyosott és bársony viktoriánus bútorok. Apánk még nem volt jelen, így helyet foglaltam az egyik karosszékben, de lábam idegesen hintázott fel-le, ahogy keresztbe fontam őket. Az óra kattogása a falon mindig ilyen idegesítő volt?

2016.02.23. 01:08 Robert Lyone

Iszogatás és beszélgetés közben egy ideig még Hana szavai járnak a fejemben, amiket a háztetőn mondott James-ről és az édes kis Leanna-ról. Való igaz, hogy Hana most engem választott, de akkor miért érzem azt, hogy az a szemét veszélyes lehet? A híréből ítélve nem olyan fickó, aki ennyitől feladná, de én azért reménykedem benne. Ha mégsem, max szájbavágom. Ezzel a gondolattal le is zártam, ami azt a férget illeti és nagyot húztam sörös korsómból. A habot karomba töröltem és jóízűen nevettem fel a történeten, amit haverom mesélt. Mostanában egyre inkább elszaporodtak az alvilági mocskok, nem győzzük őket kiírtani. Drog és emberkereskedelem, ezeket a dolgokat nem tűrtem meg Bromley-ban, amit lassan az Én városomnak éreztem, már ami az utcákat illeti ott bizonyosan én voltam az Úr. Elég veszélyes időket élünk, amit az olyan házakból, mint a Lyone birtok sosem láthattam volna meg. Édes tudatlanságban tengetném a napjaim, mialatt a mocsok és fertő egyre inkább elnyeli a várost. Megráztam magam és inkább Leanna vörös tincsei köré fűztem a gondolataim karomat pedig egy magát édesen kellető leányka dereka köré. Az ölembe húztam, de az hangos kacagással ki is pattant játékosan rácsapva a kezemre. Elhúzva számat folytottam bele fintorom egy újabb kupa sörbe. Leanna tüzessége hiányzott ezekből a nőkből, akik bár kétségkívül szemrevalóak voltak, nem lobbantottak bennem olyan tüzet, amilyenre vágytam. Hana szerint ravasz egy nő, de ezt már én is felírtam magamnak és meglepetésemre ettől csak méginkább érdekelt. Nem szerettem az okos nőket, azokkal mindig csak a baj van. Leanna viszont ugyan olyan mentalitással habzsolta az életet, mint én, legalábbis nem hiszem, hogy a szobájában ücsörögve találta volna, ki hogyan is kell ívós játékokat játszani. Hogy fogunk-e még találkozni, az nem is volt kérdés. - Uraim! A világért sem szeretném megszakítani a buja vagy disznóviccek sorozatát, de mit szólnának egy menet kockához? A nyertesnek fizet mindenki egy kört. Nos, benne vannak? Oldalra tekintettem húgomra, de már intettem, hogy hozzanak ki újabb kör italt a játékhoz. - Az elsőt én állom. Vigyorogtam és szándékomban állt mindent elnyerni legalább húgomtól. Bosszantó volt a folytonos szerencséje velem szemben, ugyanakkor ma úgy éreztem nem veszíthetek még ellene sem. Ehhez mérten nem voltam rest a szokottnál is felelőtlenebb hívásokat, téteket tenni, minek következtében pár órán belül ott találtam magam néhány fityinggel a markomban. - Az Ördög játéka ez én mondom! Vágtam le az asztalra maradék pénzem, de jókedvem nem hagyott alább, hisz még volt párt korty az előttem lévő poharak egyikében, bár ahogy kinyúltam felé, azt hiszem eltévesztettem. Amelyik felé eredetileg nyúltam kezem átsiklott rajta és én röhögve köszöntöttem az alkohol okozta kettős látást. Lehetséges, hogy Hana azért tud folyton többet kaszálni ebben a játékban, mert mi hétpróbás gazfickók szivacsossá isszuk az agyunkat. Amikor megpróbáltam felállni tennem kellett egy két oldal lépést, hogy megtaláljam elveszett egyensúlyom és kitárt karokkal szorosan magamhoz öleljem. - Most pedig uhraim, vissza kell csempésznm a kirááálykis'onyt. Közöltem akadózó nyelvvel, de annál több lelkesedéssel és ha nem féltem volna attól, hogy pofára esek, még egy piruettet is nyomtam volna Hana előtt. A haverok is felálltak és kezek lendültek, hogy hátbavágjuk egymást búcsú képpen, de az alkohol és férfias erő nem igen fér meg egymás mellett bunyó nélkül. Természetesen akadtak tenyerek, melyek célt tévesztettek és lapocka helyett arcot, vállat, fejet találtak én pedig lelkesen húztam volna be valakinek, hogy rásegítsek mégjobban egy kis bunyóra, de az ablakon beszűrődő hajnali napsugarak úgy égették szemeimet, mintha parazsat szórtak volna bele. - Ch, rohadtkéső van! - Akarod mondani korán. Röhögtek fel a többiek én pedig elkaptam Hana vállát és rátámaszkodva indultam meg szabad kezemmel intve a többieknek. Legalábbis azoknak, akik még talpon voltak. Átbotaldoztunk pár hortyogó alakon és amint kiértünk a friss, csípős levegőre mélyet lélegeztem. Szabadság, számomra ezt jelenti és nem voltam hajlandó feladni senkiért és semmiért. Egy pillanatra bevillant elém egy vörös, ördögi nőszemély, de elhesegettem kezemmel legyezve magam előtt. Még érte sem, nem. Mind két kezemmel átöleltem Hana pici kis nyakát és magamhoz húzva nyomtam alkoholbűzös csókot orcájára. - Hana, Hana habostorta.. édességet kívánok. Csuklottam egyet nyakába ejtve fejemet kezeim pedig lejjebb siklottak testén és fenekére csaptam egyet vigyorogva hajolva el tőle csámpás mozdulatokkal ugorva fel egy pad tetejére, és mielőtt talajt foghattam volna inkább egy ablak párkányt kaptam és felhúztam magam rajta. Gyakorlott mozdulatokkal találtam meg a további kapaszkodókat is és egy önelégült vigyorral húztam fel magam a háztetőre. Robert Lyone még részegen is faszagyerek! Persze sok éves gyakorlás vezetett el idáig, hiszen nem mászhattam haza hulla részegen az utcán, ahol az ébredező jó emberek megláthatnak. Kitártam karjaim és hangosat kúrjantottam bele a felkelő nap képébe. Idefent állva jelenleg úgy éreztem, hogy a világ a lábaim előtt hever és bármire képes vagyok! Lendületet véve futottam és ugrottám át a következő háztetőre, onnan pedig egy magasabb épület falára és így tovább. Szemeim nem követték kezeim rutinos mozdulatait, testem reflex mozdult, nem is kellett irányítanom, minden tagomba beleivódott már és egyszerűen csak élveztem a lendületet, ami hajtott. Zihálva érkeztem meg guggolásban a Lyone rezidencia vaskapuja mögé, majd oldalra tekintettem és vigyorom még szélesebb lett, ahogy megpillantottam Hana-t. "Nekem van a világon a legcsodálatosabb húgom." Gondoltam akkor és mindketten csak bicentettünk, majd egyszerre lőttünk ki a tujákkal keretezett úton és sprinteltük le a távot a főházig.

2016.02.22. 19:54 Helen Lyone

A fejem csóváltam Robb Doyle-ellenes kampányát hallgatva. Azt már rég leszűrtem, hogy nem a szíve csücske az úriember, és ahogy láttam, ez kölcsönös. Egy pillanatra eljátszadoztam a gondolattal, milyen volna ezzel a két férfival egy fedél alatt élni, tudván, hogy ezek ketten sógorai egymásnak, és ez mosolyra fakasztott. Aztán rájöttem, hogy ehhez feleségül kéne mennem a férfihoz, és ez már közel nem volt olyan mosolyogtató. Semmi köze nem volt James személyéhez, vagy Robert szerint ronda megjelenéséhez - amivel egyébként én, mint ő, nem értettem egyet. Egyszerűen a házasság, mint olyan, az amúgy is szűk ketrecem még tovább szűkítése riasztott. Ha akartam volna ezt az egészet, most nem versenyt futnék a bátyámmal a holdfényben, a háztetőkön, hanem ismerkednénk, és a jövőnkről beszélnénk James Doyle-lal. Belegondolni is rémes volt.  - Szerintem azok után, hogy neki ígértem az est maradékát, majd leléptem a bátyámmal kocsmázni, önknt fordul el tőlem. Na, és veled mi a helyzet? Fogtok még találkozni Leanna Doyle-lal? Én mondom, az a nő ravasz, téged meg, bármennyire szeretlek, nem az eszedért teszem. Légy óvatos, Robb, az a nő veszélyes.  Láttam rajta, hogy hergeli a téma, épp ezért nem is értem, miért hozta fel. Azt hittem, azért menekültünk el a büszke sasfészekből, hogy ne kelljen ilyesféle dolgokról beszélnünk. A szavaira csak elvigyorodtam. - Azért ne bízd el magad. Ne feledd, jobban olvasok abban a szívtipró fejedben, mint bárki más.  Kevéssel lemaradva követtem, hisz itt már nem űzött a versenyszellem. Mint Robb árnyéka, úgy követtem, halk, macskás guggolásba érkezve. Csak egy pillantást váltottam vele, miután felálltam, és már követtem is a cigarettafüsttől kemény és sörtől keserű levegőjű, kissé zajos, de igen hangulatos kocsmába. Megfogtam felém nyújtott kezét, majd együtt beléptünk a Szomjas Ökölbe. Végre úgy éreztem, élek! Természetesen nekem is volt egy kevés - valójában Robb-énál jóval súlyosabb - tartalék tallérom. Szándékoztam költeni, de nem olyan vehemesnen és ésszerűtlenül, mint Robb. Úrihölgy csak olyan kockára fogad, amivel nyerhet.  - Amarettóval. Tettem hozzá, majd pajkosan a bátyámra kacsintottam. Nem riasztott a hely, a hölgyek ledér öltözete és buja viselkedése, sem az olykor-olykor hangosan felröhintő vendég, sem a cigarettafüst. Férfiak közt nevelkedtem, miért zavart volna? Követtem Robb-ot a nagy asztalhoz, de én kevésbé extravagáns, ámde jóval elegánsabb módját választottam a helyfoglalásnak. Egy másik asztaltól hztam oda egy üres széket, és leültettem magam rá.  - Jó estét, uraim. Örömömre szolgál, hogy ismét itt lehetek. A fiúk elég jól ismertek ahhoz, hogy tudják, kifigurázom, ami odaát zajlik. Elfélvigyorodtam. Végre egy kis lazítás! Kijöttek az italok, és elkezdődött az egész estét röhögcsélés és kemény ivászat. Már magam is a harmadik poharam alján jártam, mert én azért nem szerettem volna teljesen berúgni, de már igen csak feloldotta a legtöbb gátlásomat az alkohol, amikor remek ötletem támadt. - Uraim! A világért sem szeretném megszakítani a buja vagy disznóviccek sorozatát, de mit szólnának egy menet kockához? A nyertesnek fizet mindenki egy kört. Nos, benne vannak? Kérdeztem, majd magam is felhajtottam az utolsó kortyokat, végül mér egy körért rikkantottam.

2016.02.22. 01:26 James Doyle

Bár nem beszéltem meg Helen-el, úgy számítottam továbbra is az erkélyen fog várakozni, rosszabb esetben pedig a kedves fivérét is ott találom még. Az Úr irgalmazzon neki, ha ez megtörténne. Öles léptekkel haladtam, a vendégek suttogását szándékosan hagyva figyelmen kívül amennyire csak képes voltam rá. Mindig is zavartak azok a pletykák, melyeket a jelenlétemben szőttek, így nem állhattam egy-egy szúrós oldalpillantás nélkül most sem. Dühöm Leanna iránt apadófélben volt, de jobban teszi, ha megfogadja intelmem és nem keveredik bajba egy ideig, amíg teljesen meg nem enyhülök iránta. Jelenleg nagyobb gondom is volt, mint húgom lelki világával foglalkozni, például, hogy nem találom Helen-t sehol sem. Az erkélyhez közeledve már láttam, hogy nem tartózkodik ott, viszont a teremben sem láttam nyomát. Oldalra fordulva kezdtem kivételesen jobban figyelni az asztalok mellett ácsorgók beszélgetésére. Lassabbra fogtam tempómat és mire elértem egy hosszabb, fehér abrosszal bevont, csordultik pakolt asztal végére, már tudtam: az ikrek elhagyták a bált. Mély levegőt véve eröltettem türelmet magamra, de karom habozás nélkül nyúlt ki, hogy lekapjon egy poharat az éppen arra elkacsázó pincér tálcájáról. Egy kortyra felhajtottam az italt. "Szóval így állunk Robert." Biztos voltam benne, hogy az Ő keze van a dologban, és elcsábította a húgát tőlem. Gondolom nem is volt olyan nehéz dolga, de ha azt hiszi ettől megijedek és visszavonulok, hát nagyot téved. Ideges vicsort villantottam a felém pillantgatók képébe, majd az üres poharat letéve indultam meg, hogy felkeressem Walter Lyone-t. Bizonyos szempontból még előnyt is kovácsolhatok ebből a helyzetből, hisz így nem kell megszegnem a Helen-nek tett szavam az estére vonatkozóan. Helyettem Ő szegte meg, s ezt fel is fogom használni. Természetesen Robert számlájára is feljegyeztem eme tettét, és már azt is tudtam, neki hogyan fogok visszafizetni ezért. A házigazdát egyszerűbb volt megtalálni, mivel egy kisebb tömeg vette körül. Határozottan törtem utat magamnak, de nem szólítottam le Waltert, hanem pár lépésre tőle megálltam és diszkréten biccentettem felé. A férfi értette célzásom és hamar szétoszlatta a népséget egy könnyed intéssel. Tiszteltem ezt az embert hatalmáért, amiért megdolgozott és én magam is úgy gondolom, ahogy sokan mások, hogy Walter Lyone-t körül lengi egyfajta aura. Követtem őt egy félreeső szalonba, ami méretre ugyan akkora volt, mint ahol az imént jártam, ám a berendezés és a tapéta teljesen más volt, ami megmutatta; a Lyone birtokon nincs két egyforma helyiség. A rezidencia minden porszeme gazdagságról árulkodik, bár én magam néhol már túlzásnak véltem, ez a szalon izlésesen volt berendezve és a mélyzöld falak csepnyi komolyságot kölcsönöztek a helynek, mintha csak egy félreeső dolgozószoba lenne. - Örömmel láttam, hogy sikerült lekérnei a lányomat, James. A férfi benne volt már abban a korban, hogy megengedhette magának, hogy elhagyja a formális megszolításokat. Nem kínált helyel, ellenben egy vitrinből elővett poharat nyújtott felém. Elfogadtam és az italt is, amit beletöltött, majd megvártam amíg az ő pohara is teli lesz. - Igazán elbűvölő teremtés. Engedelmével szeretném jobban megismerni őt, Uram. - poharunkat emeltük erre és kölcsönösen ittunk egy kortyot. - Azonban lehetséges, hogy Robert-től is engedélyt kellene kérnem, máskülönben elragadja előlem ezt a szépséget. Ejtettem el a mondatot és láttam gyülekezni Walter arcán a ráncokat. Ha kicsivel több együttérzés lenne bennem az emberek felé, most azt hiszem sajnálnám, hogy egy ilyen örökössel verte meg a sors. Ehelyett inkább hagytam neki pár percet gondolatai rendezésére, de azt hiszem maga is rájött már, hogy kedves gyermekei egyszerűen leléceltek. Azt nem tudtam, hogy még a birtokon vannak-e, vagy már esetleg a város éjszakai életét élvezik, de jelenleg nem is érdekelt. Letettem a félig teli poharat a kanapé előtt álló dohányzóasztalra és elfogadtam az egyik karosszéket, amire Walter mutatott egy sakktábla előtt. Ő maga velem szemben foglalt helyett és megkezdte a játszmát. - Engedélyezem, hogy udvaroljon a lányomnak. És, most térjünk át a fontosabb ügyekre. Előrehajoltam és én magam is előre mozdítottam egy fekete parasztot a táblán.

2016.02.22. 01:17 Robert Lyone

Mászás közben csak elvigyorodtam, de nem cáfoltam rá. A kis testével fürgébben halad mint én, de hosszú távon az izmok felül kerekednek a gyenge kis női testen húgocskám. Lassan felálltam és derékra tett kezekkel nevettem el magam válaszán, amit első kérdésemre adott, hogy hogy tetszett a bálja. - Mit akarsz, pedig egy pazar bál volt én mondom neked. Ám, de mosolyom nem volt hosszú életű, amikor a James személye iránt feltett kérdésemre hallottam meg a feleletet. Sármos félmosolyom lassan egy fintorba csapott át és Hana elé léptem, hogy eltakarjam előle a kilátást. - Nem ravasz, egy féreg, én mondom neked. És rendkívül ronda, ha már itt tartunk. Tánc? Háh, kérlek szerintem azt sem tudja, hogy eszik vagy isszák! De mindegy, többet úgysem fogsz találkozni vele. - szünetet tartottam, majd hozzátettettem. - Ugye? Vontam fel kérdőn szemöldököm és egészen arcába hajoltam, de mikor válaszolt kiegyenesedtem sóhajtva. Hülyeség ez az egész téma. Nem azért jöttem el, hogy még most is felbasszam a fejem azon a szemét alakon. Kis vígasszal töltött el, hogy mostanra biztosan értesült Leanna és az Én csókomról, ami már meglehetősen kellemesebb emlék volt számomra is, így újra elvigyorodtam. - A verseny döntetlen lett, de pókerben még mindig megverlek. Intettem fejemmel az alant elterülő kocsmára, ami nem nevezhette magát Bromley ékének, de a hangulat mindig megvan és a pia is olcsó. Nekifutás nélkül vetettem le magam a félhomályba és kemény guggolásban értem földet a mocskos macskaköves utcán egy tócsába loccsanva bele talpaimmal. Nem zavartatva magam álltam fel és léptem távolabb hátratekintve Hana-ra és közben kezemmel zsebembe nyúlva ellenőriztem súlyra megsaccolva, hogy mennyi pénz is van nálam. Szándékomban állt megduplázni odabent, de amilyen a szerencsém az is lehet, hogy egy erszénnyel könnyebb leszek kifelé jövet. Felrémlett előttem Leanna telt, vörös ajka és gyönyörű vörös hajkoronája és egyből úgy éreztem, ma igenis kimondottan szerencsés vagyok. Húgom felé nyújtottam karomat, mint ha csak egy előkelő helyre akarnám bevezetni, majd másik kezemmel belöktem a Szomjas Ököl ajtaját és elkúrjantottam magam. - Ej, ti gazemberek! Egy korsóval, de azonnal és hozzatok valami narancslevet a hölgynek. Röhögtem fel és még akkor is mosolyogtam, amikor Hana reagált a heccelésemre. Beljebb lépve hamar felmértem, hogy a szokásos bandámból elég sokan itt vannak ma is és természetesen majdnem mindegyik ölében ül már egy feslett nőszemély. Akik még szabadok voltak azok az italokat hordták ki, vagy az asztalok mellett kérették magukat. Jól megnéztem magamnak egy-kettőt, de egyébként határozottan indultam meg egy nagyobb asztal felé, ahol ismerősök ültek és lábammal rúgtam ki egy széket, ami meg is perdült én pedig lovagló ülésben dobtam le rá magam. - Hé, Robert, azt hittük ma nem jössz. Köszöntöttek az asztalnál ülök én pedig felemeltem a széktámláról lelógatott tenyerem viszonzásul és egy fájdalmas grimaszt eröltettem az arcomra. - Jah, hát szörnyű volt, kénytelen voltam lelépni és mint látjátok hoztam magammal az est fénypontját is. Mutattam vigyorogva Hana-ra és mint mindig most is örömmel figyeltem, hogy a haverjaim őt is közvetlen stílusban köszöntik, ezzel is jelezve, hogy teljesen befogadták. Ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy ha csak bármelyikük rosszul néz rá, vagy illetlen szándékkal nyúl felé, annak eltöröm a kezét és kiszúrom a szemét. Természetesem mind odáig voltak Hana-ért.

2016.02.20. 22:12 Leanna Doyle

Kikérném magamnak, ha hallanám James gondolatait. Én nem vagyok pletykás, én csak meghallgatom őket, és tudom, hogyan gazdálkodjak velük. Nem pont a bátyámnak fogok keresztbe tenni, ennyire azért nem vagyok gonosz boszorka. Felemeltem mutatóujjam, ismét, hogy megállj parancsoljak fröcsögő dühének. - Ácsi! Ezt az egészet nem én akartam! Én csak egy bugyuta ivós játék erejéig hívtam félre, de amint szagot fogott, hogy a húga körül ólálkodsz, az én kezemet sejtette benne. Csak bosszút állt azzal a csókkal, én nem voltam benne! Na jó, passzívan.  Továvvi szavaira ssak megértően, de mosolytalanul bólogattam. Lehet, hogy kicsit sarkítottan, de leszűrtem a számomra lényeges információt.   - Szóval nincs szükséged se rám, se a segítségemre, ha jól értem. Jól van.  Sértett, el sem tudtam mondani, mennyire. Még gyerekként sem civakodtunk ekkorát. Nem volt büszkeségem a bocsánatát kérni, nem éreztem, hogy megbocsáthatatlan dolgot tettem. Csak egy kicsit megtréfáltam a karót nyelt bátyámat. Ingattam a fejem az ítéletét hallgatva. Ezzel a "büntetéssel" még tudok együtt élni. Gondoltam, ennyi, szóval a karosszék felé indultam, hogy újra lehuppanjak, amikor megragadta az állam, kényszerítve, hogy ránézzek. Amúgy is merő unalom volt ez a bál, az örökösök szerintem már rég leléptek, nekem sem volt maradásom. Így még kapóra is jött a parancs.  - Te hülye... - dorgáltam puha hangon - Ha meg akartam volna házasodni, már rég megtettem volna. Nem tolsz ki velem azzal, ha bezársz a négy fal közé. Az ördögbe, hogy nem maradt ital! Innom kellett! Miért néz így rám? Hát mi rossz van abban, ha az ember egy kicsit élvezi az életet? Csak mert lánynak születtem, és nem fiúnak? Hát micsoda világot élünk! Igazságtalanság! Utána fodultam, ahogy kifelé indult a teremből, a szavai azonban éles tőrként találtak gyomron, a fejem megszédült, a talajt is úgy érzem, elvesztem. Köpni-nyelni nem tudtam a szavaitól. Az egyetlen, amire képes voltam, miután elhagyta a termet, hogy hozzávágtam az ajtóhoz egy kiürült rumos poharat. Még hogy zárda!

2016.02.20. 21:36 Helen Lyone

Kicsi korom óta versenyzek Robb-bal. Jobban ismerem, mint a tenyeremet. Amikor kisebb korunkban kergetőztünk, akkor is néha ő kerekedett felül, néha én. Lehet, hogy hölgy vagyok, de az eszem a helyén, tudom, hogyan járnak túl az eszén. Vagy ha én nem is, majd az alkohol, amit benyelt, majd lelassítja nekem. Az éjszakában, mint árnyak, úgy haladtunk, és mivel az árnyéknak ellensége a fény, elkerültem minden világosságot, amit csak tudtam. Láttam magam előtt kirajzolódni a kovácsolt vas kaput, mely magasra nyújtózott, aranyból messziről díszlett rajta a büszke Lyone-címer. A felső részt tarkító tüskék azt üzenték, "itt úgysem jössz át". Tévedtek. - Ne hagyd ott a fogad!  Élcelődtem. Lendületet vettem, a címed egy elemén, a függőleges fémet összetartó lécen lendületet véve könnyedén átlendültem rajta. Halk, tompa puffanással, macskásan érkeztem guggolásba. Csak egy szusszanást adtam magamnak, míg felegyenesedtem, és összepréselt tüdőm újra levegőhöz jutott, aztán már sprinteltem is tovább. Itt még Robb vezetett, de nem sokáig. Párkányokba, ereszbe, kiálló téglákba kapaszkodva másztam felfelé, fürgén, mint egy párduc a göcsörtös fán. nem okozott nehézséget az sem, hogy olykor elrugaszkodjak az egyiktől, hogy elérjek egy másikat. Elkaptam a záztető cserepeit, felhúztam magam. - Álmodban esetleg. Feleltem neki mosollyal átitatott hangon. Mivel a verseny még tartott, nem lazítottam. Szinte Robb-bal egyszerre rugaszkodtam el a ház tetejétől, és értem át a hideg, tavaszi eget hasítva a másik tetejére. Nem volt tökéletes az érkezésem, de hála bátyám bukfencének, nem vesztettem időt. Kilőttem a következő fal felé. Már másztam is.  - Mindig is jobb mászó voltam nálad.  Pillantottam le rá. Lehet, hogy gyorsabban fut, de én könnyebb vagyok. Elég magas volt, ezért volt időnk pár extra sort cserélni egymással. - Nos, még ott kellene lennem. Szerintem ez mindent elárul.  Nehéz megmondani, melyikünk nyerte a futamot, mivel szinte teljesen egyszerre húztuk fel magunkat a célállomással szemben álló ház tetejére. Büszke maradtam, és inkább a derekamat támasztva, fejem magamra emelve szuszogtam forró levegőt a hideg égre. A kérdést hallva kicsit édesbús hangulat vett erőt rajtam. - James Doyle úriember, de van a szemében valami ravasz. Amennyire észrevettem, nem rejti véka alá a véleményét, akkor sem ha fáj. De nem tudtam meg róla eleget. Jóképű, és sármja is van, így ha csak ezeket kellene nézni, azt mondanám, igen, de félek, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. Mindenesetre jól táncol. A kapucnimat a nyakamra ejtve léptem közelebb a háztető széléhez, hogy kicsit jobban megszemléljem, milyen hangulat is uralkodik ma a Szomjas Ököl kocsmában.

2016.02.20. 17:54 James Doyle

Első kérdésére csak szemforgatva intettem neki, hogy kezdjen el végre ő csicseregni. Nem fogom megbeszélni vele a szerelmi életem, sem azt, hogy mely hölgyek nyerték el a tetszésemet. Isten tudja kinek pletykálná el a legelső adandó alkalommal, és bár lassan minden nyomdai lapot felügyelet alatt tartunk a pár oldalas röpíratoktól kezdve a rikkancsok álltal osztogatott nagyobb újságokig, nem akartam felesleges munkát. Most az egyszer nem, amikor ilyen elbűvölő és kiszámíthatatlan nő bukkant fel az életemben, mint Helen. Ám amikor húgom elkezdte a kis meséjét azt kívántam, bárcsak befogná azt a kis vörös száját. Éreztem, hogy testem megfeszül és egy mély levegőt véve próbáltam higgadt maradni, bár ujjaim már oly erősen szorultak a pohár köré, hogy teljesen elfehéredtek. Most sajnáltam, hogy az imént felhajtottam az összeset és egy korty se maradt. - Leanna.. Súgtam közbe halkan, fojtottan. Nagyon rossz úton jár, mégha heccelni is akar. Nevetése sem derít jobb kedvre, sőt ellenkezőleg. Teljesen elborult az arcom és egy ideges mordulással vágtam le erővel az üres poharat a többi mellé. - Az isten szerelmére, azt hiszed ez az egész csak egy játék?! Hördültem fel dühösen és szándékosan léptem tőle távolabb, hogy el ne kapjam a karját. Nem akartam kárt tenni benne, de most erősen megráztam volna, hogy észhez térjen. - Túl szigorú vagy, Jamie. Te is tudod, hogy egy kis szórakozás nélkül eg a világ megfojtja a magamfajtát. Eleve el sem akartam jönni, miattad voltam jelen. Ha szégyelled a húgod, küldj haza, és ne fogadj több meghívót a nevemben, te pedig próbáld meg egyedül lecsillapítani a mindig felajzott Robert Lyone-t. Sok szerencsét. Mosolya láttán már nem csak egyszerűen megrázni akartam, hanem erősen érett egy testvéri pofon is. "Komolyan mi az istent kezdjek én egy ilyen húggal?" Néha úgy éreztem a sors olyan próbatétel elé állít vele, amire sokszor nem állok készen. - Lecsillapítani? Szóval számodra ez azt jelenti, hogy odadobod magad neki meg a jó híred? Nem veszed észre, hogy a legkevésbé sem érdekel az az alak? Ha az utamba áll, egyszerűen félresöpröm. Nincs szükségem a segítségedre hozzá, főleg nem ilyen áron! Emeltem meg a hangom dühösen, de elfordultam tőle. Jelenleg ránézni sem bírtam. A szemeim előtt játszott az a bizonyos csók jelenet és nem volt felőle kétségem, hogy közelebb áll a valóság ahhoz a meséhez, amit először előadott, és nem egy ártatlan, szűzies kis csókról van szó. Ám mégha az is lenne, már önmagában az felháborító, hogy nyílvánosan törént és Robert Lyone-val! Ez oly mértékben tönkreteheti Leanna hírnevét, hogy esélye se lesz egy előnyös házzasságra, amely méltó a nevéhez. Kétségkívül ha előttem lett volna most az a férfi habozás nélkül hívtam volna ki, ám szerencsére nem tartózkodott a közeleben, így volt időm lehiggadni. Egy perc alatt végiggondoltam a helyzetet és bármennyire is szerettem volna Helen-el tölteni az est további részét, nem tehettem. Minnél előbb beszélnem kell Walter-el a fia viselkedéséről, valamint a közös ügyünkről amiért eleve eljöttem. Azután pedig meg kell akadályoznom, hogy bármi is megjelenjen publikus írásos formában erről az esetről. Ujjaim erősen ökölbe szorítva voltak testem mellett, most éreztem csak meg, amikor már erősen tenyerembe vájtam saját körmeim. Dühösen szisszentem fel tincseim közé túrva igazítva hátra őket és egy éles oldal pillantást vetettem húgomra. Mindig elnéztem neki a kihágásait, de ezzel most túl messzire ment. - Most rögtön hazamész és egy hónapig nem mutatkozol nyílvánosan. Sziszegtem fojtott hangon elé lépve és megragadtam az állát erőszakkal, hogy a szemeimbe tekintsen. Ez az egész már rég nem egy játék, nem lett volna szabad hagynom sosem, hogy ilyen kicsapongó és felelőtlen nő legyen belőle. Atyánk is mindig túl elnéző volt vele, de ha erről értesül félő, hogy ő viszont megteszi helyettem ami azt a bizonyos pofont illeti. Bele se merek gondolni, hogy anyánk, hogy fog reagálni. "Hogy szégyellem e húgom?" Nem, még mindig nem és azt hiszem nem is lennék rá képes, de az biztos, hogy soha senki nem hozott még ki ennyire a sodromból, mint Ő. Elengedtem az állát és amikor felálltam a düh helyett már csak csalódás volt a szemeimben irányába. Aprón megcsóváltam a fejem és elléptem tőle, hogy visszamenjek a bál terembe és megkeressem Helen-t. Elnézést kell tőle kérnem, amiért nem tudom az est hátralévő részében szórakoztatni. - És Leanna.. - fordultam vissza az ajtóból, de csak vállam felett tekintettem rá hátra.  -.. még egy. Még egy botrány és köszöntheted az apáca életet egy zárdában. Nem vártam meg a válaszát. Kiléptem és rácsuktam az ajtót, had legyen még egy kicsit egyedül.

2016.02.20. 16:58 Robert Lyone

Karba tett kezekkel álltam egyik lábamról a másikra, de vigyorogva tekintettem fel és szét is tártam karjaim, hogy hecceljem ezzel a mozdulattal, mely arra hasonlított, mintha el akarnám kapni, ha leesne. Persze nem féltettem őt, ezerszer is láttam már, hogyan mászik a falakon és ugrál háztetőkön, hiszen az én húgom! Ha az embernek ilyen bátyja van, mint Én mégis mi mást taníthatna az egyszem édes kis húgocskájának? - Gyerünk! Verseny a vaskapuig! Vele egyszerre mozdult testem és vetettem bele magam a sötétségbe szándékosan kerülve az ablakokból kiszűrődő fényt, mely megvilágíthatna. Úgy látszik ugyan azt terveztük mind ketten, ezért nem maradtam le tőle, fej-fej mellett haladtunk és természetesen nem álltam meg a pompásan motívumokkal díszitett kovácsolt vas kapú láttán sem. Lendületből ugrottam fel megmarkolva a vékonyabb vasoszlopokat és könnyedén másztam meg, hogy aztán immár a birtokon kívüli macskaköves útra érkezzek meg guggolásban. Hátra sem kellett néznem, hogy tudjam Hana is követ. Csak egy félmosollyal egyenesedtem ki és nem lassítva az iramon újra futni kezdtem egyenesen a legközelebbi ház felé, melynek fala és az ablakok távolsága egymástól mind lehetővé tette, hogy egészen a tetőig fel lehessen mászni rajta. - Attól tartok megint én fogok előbb a kocsmához érni húgi. Vigyorogtam rá hátra, de amikor megláttam azt a csillogást a szemébe, csak elnevettem magam és nekiledültem az előttem álló szakadnéknak, amely két háztető között húzódott. Természetesen mindenféle nehézség nélkül értem el a túloldalt és egy teljesen szükségtelen bukfencet is hánytam mielőtt felállva tovább futottam volna a következő épület felé. Amióta elkezdtem kóborlásaimat a városban, amik apám engedélye nélkül történtek és így nem is igen szerettem volna, ha meglátnak az utcán, azóta szokásommá vált ez a fajta közlekedés, meg persze később egyes meneküléseim a törvény bősz őrei elől is hatásosabbnak bizonyultak eme úton. Amikor Hana idősebb lett és meséltem neki különböző kalandjaimról annyira lenyűgözőnek találta, hogy úgy gondoltam miért is ne taníthatnám meg őt is hogyan használja ki az épületek és városban fellelhető tárgyak ilyen fajta használatát? - Szóval milyen volt az elsőbálod? Kérdeztem rá kissé zihálva a megeröltetéstől, ahogy egy magasabb épület falán másztunk felfelé, míg alattunk a mocskos sikátorban feltehetőleg egy kóbor macska csapott akkor zajt a hulladékok között kutakodva, amitől még a holtak is feltámadtak volna. Hozzá képest is olyanok voltunk akár maga a nesztelen éj. Amint felkapaszkodtam a tetőre egy kicsit guggolva is maradtam, hogy kifújjam magam. Innen egyenesen a törzshelyem elé jutunk le, így tartottam egy kis pihenőt, hogy újra feltehessem kérdésem, ami már egy ideje igen kényelmetlenül bökte az oldalam. - James. - mondtam ki a nevet szemeimmel Hana reagcióját figyelve. - Bejön neked? Nem álltam fel, kezeim térdeimről lógattam le és bár élveztem az éjszakát, a levegőt, a lenti kocsmából kiszűrődő vidám hangokat, valamilyen ismeretlen félelem környékezte meg beporosodott szívemet.

2016.02.19. 23:53 Leanna Doyle

Szavaira, miszerint hölgyeké az elsőbbség, csak jobbra-balra ingatni kezdtem mutatóujjam az orra előtt. Úgy látszik, beadta a derekát, és mesébe fogott, addig én ittam még egy kortyot a pohárból, a kezéből kiemelve azt. - "Figyelemre méltó"... ? Ugyan már, te nem vagy ennyire unalmas. Az viszont örömmel tölt el, hogy a keresztnevén szólítod. Ennyire figyelemre méltó személyiség? Kommentáltam a mesét mézes-mázasan, valahol mélyen belül büszkeséget érezve, amiért az én kezem is benne volt bátyám sikertörténetében. Láttam rajta, hogy kicsit a határain volt, de úgy éreztem, ha ömlesztett formában kapja meg az igazságot, visszahozná még a nyaktilót is a mindennapokba, ezért ördögi tervet eszeltem ki.  - Ott kellett volna lenned, Jamie... ! Kár, hogy nem láttad, nem hallottad, igazán sajnálhatod. A vénasszonyok orrvérzésüket próbálták visszatartani, mielőtt végleg kiterültek volna a márványon, ahogy férfi és nő teste összesimult, én mondom, még az asztal és rajta az italos poharak is beleremegtek, ahogy nekikoccantunk! Ujjai érzékien elindultak a bokámtól, fel a lábszáromon és a combomon, a nehéz bárszonyt úgy túrta félre, mintha tollpihe lett volna. Aztán megéreztem két ujját a vénusz-dombomat borító csipkén... ! Úgy csókolóztunk, hogy olyat, még nem látott a világ! Én persze nem hagytam magam, de hát tényleg nagyon meggyőzően fúrta azt a tipikus Lyone orrát a melleim közé, mindeközben a vörös tincseimet markolva... !  Pár hosszú pillanatig figyeltem a hatást, hogy vajon bátyám arcából kiszalad-e a vér, elkékül a hallottaktól, rosszul lesz, vagy méregre gyúl, aztán nem bírtam tovább, elkacagtam magam. Úgy kellett a szám elé tennem a kezem.  - Csak tréfa volt az egész. A csókon kívül egyetlen szó sem igaz ebből a hantából.  Csak azt akartam, hogy érezze, van rosszabb is egy számunkra semmit nem jelentő csóknál. Azt hiszem, nem értékelte a humorérzékemet, legalább is a szavaiból így ítéltem meg. - Túl szigorú vagy, Jamie. Te is tudod, hogy egy kis szórakozás nélkül eg a világ megfojtja a magamfajtát. Eleve el sem akartam jönni, miattad voltam jelen. Ha szégyelled a húgod, küldj haza, és ne fogadj több meghívót a nevemben, te pedig próbáld meg egyedül lecsillapítani a mindig felajzott Robert Lyone-t. Sok szerencsét. Monológom vége úgy lett vona gazán hatásos, ha én iszom ki az utolsó kortyokat, de erről sajnos lecsúsztam, így csak győzedelmes mosolyt villantottam rá. Éreztem, hogy ideges, talán attól fél, hogy elszalasztja Helen-t. Nem is sejtettem, hogy igazam volt.

2016.02.19. 23:24 Helen Lyone

Beleegyezőn biccentettem még egyet Robert-nek. Ez egy paktum. Egy titok. Megpróbáltam a lehető legészrevétlenebb mód visszaosonni a bálterembe, minden erőmet latba vetve, hogy csak ne most fussak össze valamelyik Doyle-lal. Vagy apával. Az talán rosszabb, mint egy kis magyarázkodás. Mindenesetre alaposan megvárakoztattam Robb-ot, mert a kommandózásom ellenére páran így is felfigyeltek rám, de mindegyik bájcsevej alól kibújtam valami nőies indokkal. Ha fejfájásra panaszkodik az ember, valahogy mindeki két lépést hátrál a másiktól, mintha attól félnének, rajtuk töltené ki a fájdalom okozta stresszt. Természetesen most nem volt szó fájdalomról, csak egy hiteles alibiről. A szobámba vágtattam. A másik ok, amiért megvárakoztattam Robb-ot, az a ruha volt. Sajnos nem kevés időmbe és energiámba telt, mire lebontottam az abroncsot és a fűzőt szálanként. A végén már szitkozódtam, szerintem ő is hallotta. Mindenesetre nem kockáztattam. Az éjszaka erejéig fiús ruhákba bújtattam magam, bőrnadrágot, fehér inget és bőrkabátot vettem, csizmám szintén bőr volt, de azért volt egy elegánsan alacsony sarka. Rendet raktam magam után, még arra is futotta egy gyors gondolat, hogy bezárjam belülről a szobám ajtaját - minek nekem ajtó, hiszen! -, majd kapucnit húzzak. Ebben a kombóban guggoltam fel erkélyem korlátjára, és a sötétet pásztáztam. Biztos voltam benne, hogy már itt van, csak épp a szurokhoz hasonló sötétben nem láttam. Halkabb, ezáltal biztosabb módszert választottam a bátyámnál a lejutásra. Nem mintha megkottyanna egy pár méteres ugrás, de nagyon nem akartam, hogy valaki meghalljon. Ereszbe, ablakpárkányokba és vadszőkő indáiba kapaszodva méterenként süllyesztettem a magasságomon, míg végül a hűvöstől merev fűre nem érkeztem. Innen már tisztán láttam a bátyámat. Csak intettem neki, azzal megiramodtam a birtok kapuja felé. - Gyerünk! Verseny a vaskapuig!

2016.02.19. 00:42 James Doyle

- Hölgyeké az elsőbbség. Biccentettem felé még türelmesen, bár arra nem számítottam, hogy ennyire fog örülni érkezésemnek. Ha valóban valami súlyos dolog történt volna közte és Robert között nem örülne ennyire annak, hogy láthat, ebben biztos voltam. Ugyan akkor húgom ismerve a 'súlyos dolog' jelző mindkettőnknek máshol kezdődött. Bár pletykásságát le se tagadhatná és azt hiszem egyedül benne nem zavart ez a tulajdonság. Rosszallóan megcsóváltam a fejem és felemeltem a még félig teli poharat. - Helen egy igazán .. figyelemre méltó hölgy. Válszoltam végül mégis neki szűkszavúan. Nem zavartattam magam, hogy csak így a keresztenvén hívom őt. Kellemes ízt hagyott a számban ennek a névnak a kiejtése, így nem is ittam rá, csak lötykölgettem kicsit az italt a pohárban és komolyan Leanna-ra pillantottam. Egyike volt azon keveseknek, akikre képtelen voltam hatni ezzel a tekintettel és ez idegesített. - Te és Robert.. én is rendkívül kíváncsi vagyok a részletekre. Főleg, mivel Robert volt oly kedves és tájékoztatott, hogy valószínűleg már mindenki erről pletykál. Kérdőn vontam fel szemöldököm, hogy válaszoljon, mi az, amiről rajtam kívül úgy látszik, mindenki tud. Nem spekulálgattam, felesleges volt, csak idegesebb lettem volna a magam álltal gyártott elméletektől, így mint mindig, most is egyenesen rákérdeztem és azonnali választ vártam. - A körülményeket tekintve úgy gondolom jobb lenne, ha ma estére hazamennél. Akármi is a válasza, haza fogom küldeni, bár mivel én még nem tartok vele, kétlem, hogy szótfogadna és egyenesen hazamenne mégha én magam is ültetem be a hintóba. Na most viszont már felhajtottam az italt, de nem tettem vissza az üres poharat, hanem tovább fogtam és mutatóujjammal lassan ütögettem az üveget türelmetlenségem jeleképpen. Minnél előbb vissza akartam térni Helen-hez.

2016.02.19. 00:24 Robert Lyone

- Akkor sem. Apánk kegyéből már így is kitúrtad magad. Mégis mit szól majd, ha tudomást szerez róla, hogy verekszel a potenciális befektetőivel? Felhördültem és dühösen fordultam egyet saját tengelyem körül, majd ideges járkálásba kezdtem. - Faszom túrta ki magát! Szúrom közbe élesen. Haragszom Hana-ra, hogy ezzel jön, amikor ha valaki Ő tudhatná, hogy semmi rosszat nem tettem! Na jó, ez nem volt teljesen igaz, de akkor sem követtem el olyan halálos bűnt, ami indokolja, hogy apánk úgy kezeljen, mint a család szégyenét. Persze, ha undorítóan nyálasan őszinte akartam lenni saját magammal, akkor tudtam, hogy miért viselkedik velem úgy, ahogy és talán valahol pirinyó parázna vágyakkal teli szívem egyik teljesen elfeledett sarkában még meg is értettem őt. Ha nekem volna olyan fiam, mint én magam, már rég megkínáltam volna egy atyai nyaklevessel. De nem volt, és micsoda megkönnyebbülés! Pedig a meztelen igazság az volt, hogy nem egy hölgyeményt ejthettem volna már teherbe. Mondatának második felétől se perdültem öröm táncra, hiszen utáltam azt a szemetet és most azt kell megtudnom, hogy nem csak a húgomat környékezte meg, de még apámmal is üzletel? Agyonverem, semmi kétség. Na, ettől már viszont határozottan jobb kedvem kerekedett, amíg Hana újra meg nem szólalt. - Mi lenne akkor velem, ha egyszer kitagadna... ? Az a kis mosoly is, ami előző gondolatom nyomán szökött arcomra, el is rohant onnan és helyett adott mogorva ráncaimnak, amiket már most gyűlöltem hiszen még túl fiatal voltam hozzájuk és túlságosan jóképű! Mélyet szusszantam abbahagyva az ideges járkálást és karba fontam kezeim mellkasomon Hanat figyelve, ahogy néha meglegyezte aranyos, de aggódó arcát. Kétségkívül neki sem állt jól ez az arckifejezés. Sokkal jobban szerettem, ha mosolyog, mert ha ilyen képet vág, mindig úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak. Fogalmam sem volt, hogy Hana ilyeneken gondolkodik, mikor nekem eszembe se jutott, hogy apám valaha is kitagadna. "Valóban megtenné?" Ezen elgondolkodtam, amíg húgom lányos zavarában rám pirított. Vállat vontam lebiggyesztve ajkaim. Csak egy egyszerű kérdést tettem fel, hogy bejön e neki James vagy sem, mi ebben olyan nehéz? Mindenesetre nem kérdeztem meg tőle újra, de szándékoztam, mivel eléggé bűzlött, hogy nem volt képes választ adni, de mivel beleegyezett, hogy velem tart, így mégis csak én maradtam az első helyen James-sel szemben. Győzdelmes mosolyom arcomon virított és színpadiasan meghajoltam előtte. - Ott fogom várni, hölgyem. Vigyorogtam és nem is kellett több, fogtam magam és átvágva a termen, embereket lökve félre, akik voltak oly ostobák, hogy nem álltak félre maguktól, a szobámba siettem. Bevágtam magam után az ajtót, de másik kezemmel már repítettem is el cilinderem az ágy felé. Végre kihámoztam magam ebből a nevetséges pingvin szerelésből és normális utcai ruhákat öltöttem magamra. Ablakomhoz léptem és kinyitva tekintettem le a sötét mélységbe. Az első emeleten volt mindkettőnk szobája, így innen nem olyan vészes a földre érkezés. Felugrottam a párkányra és arcomba húztam a csuklyát, majd előre vetettem magam. Rutinosan landoltam régi cimboraként üdvözölve a talajt és azonnal futásnak eredtem Hana szobájának ablaka alá. A friss levegő és a futás kellően kieszellőztette az alkoholgőzt a fejemből és amíg Hana-ra vártam gondolataim visszakalandoztak a bálterembe egyenesen egy vörös boszorkány köré csavarodva és elhatároztam; holnap felkeresem.

[86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]