Új bejegyzés Frissítés

2016.02.07. 22:51 Helen Lyone

Azon tűnődtem, míg a férfi gondolatait próbáltam kifürkészni, hogy tulajdonképpen mennyire stabilnak tűnik. Érzelmileg, és fizikailag is. Nem volt kiemelkedően nagy darab, mégis úgy éreztem, bizonyára jó érzés lehet, ha folyton az ember mellett áll egy ilyen racionális, megfontolt, megalapozott jellem. Szerettem volna ilyen lenni, és Robb szemében talán ilyen is vagyok. Mindenesetre úgy éreztem, egy hártyányi réteggel közelebb került lényemhez ez az ember. Magam is meglepődtem, de olyan hamar átértünk a termen, hogy csak na! És természetesnek éreztem! Nem volt benne megerőltetés, sem kényszer - Én pedig valószínűleg megköszönném, ha így tenne Könnyedén rámosolyogtam. Halk, elegáns koppanásokkal kiléptem az erélyre. A levegő valóban jót tett nekem. Behunyt szemekkel beleszippantottam a hideg éjszakába, éreztem, ahogy a tüdőim kitágulnak, bár a fűző nem volt oda a gondolatért. - Akác… Nyitottam fel szép lassan őket, megjegyzést téve az esti szellőre, mely édes illatot hozott magával. Az ember el is felejti, milyen évszak van, ha nem jár ki rendszeresen. Nem feledkeztem el James jelenlétéről, egyszerűen olyan természetesnek vettem, hogy ott van, hogy nem fordítottam rá kiemelt figyelmet. Csak a szavai emlékeztettek rá, hogy még mindig egymás mellett állunk. - Teljesen megértem. Talán nem rí le rólam fűzőbe csomagolva és magas sarkúba bújtatva, de nem igazán találom a helyem ebben a világban. Zavarba jöttem. Nem tudom, mi van ennek a férfinak az aurájában, de ara késztetett, hogy mindent őszintén kimondjak. Márpedig ezt ebben a körben nem mindenki díjazza. Egy kicsit megnyugodtam az ezt követő szavait hallva. - Úgy én is. Ha ön nem jön, még most is ott állok a parkett szélén, tanácstalanul, elveszve, azon tűnődve, mit is keresek én itt. Észre sem vettem, hogy nem engedtük el egymást, de ami még érdekesebb, hogy amikor észrevettem, akkor sem éreztem úgy, hogy illő lenne elengednem. Kísérletet tettem hát, és úgy hagytam karjainkat, egymásba fűzve. Mire a következő tánc alól is kifutott a dallam, én is jobban éreztem magam. Arcom újra egészséges piros színekben pompázott, szemem nyugodt, kék és zöld játékát tükrözte.

2016.02.07. 21:53 James Doyle

- Ha hinnék is a pletykáknak, akkor sem hallottam semmi női fülekre nem illőt. Azért éreztem, hogy ennek hallatán megereszkednek vállaim. Megkönnyebbültem, hiszen tudom miket beszélnek velem kapcsolatban és nem szerettem volna, ha ez esetleg elvágja a Helen-nel való beszélgetésünk fonalát. Ártatlan, kedves nőnek látszik, mintha csak ellentéte lenne az én vad, önfejű húgomnak, akit teljesen szem elől tévesztettem. Remélem nem csinál megint ostobaságot és nem kell a befolyásomhoz nyúlnom, hogy eltusoljam egy újabb kis kalandját. Ajkaim széle kissé felfelé görbült mosoly gyanánt, amikor elfogadta karomat és meghallottam mondatát. Bizonyára minden elsőbálozó hölgy keresztül megy ezen, így nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, mégis elérte, hogy megtisztelve érezzem magam, amiért engem választott társaságául. - Én nem a ruháját, hanem az Ön szépségét dícsérném. Szándékosan használtam feltételes módot, nem éreztem, hogy itt lenne az ideje a további bókoknak. Egy ilyen nő bizonyára megrémülne és tolakodásnak venné, én pedig épp ellenkezőleg, megnyugtatni szeretném. Gond nélkül sétáltunk át a termen, de bizonyára nem sikerült elrejtenem arckifejezésem, amikor megemlítette Leannát. "Még mindig azzal a férfival töltené az idejét?" Komolyan el kell vele beszélgetnem.. újra, amint hazaértünk. Nem is igazán tudtam mit feleljek, így csak egy biccentéssel köszöntem meg a húgomnak szánt dícséretet. Egészen az erkély széléig vezettem a nőt a korlátig, majd feltekintettem az égre, ahol ugyan a csillagokat még nem lehetett látni, a nagyteremből kiszűrődő éles fények csak úgy ragyogtak a végtelen sötétségben. - Őszintén szólva jómagam sem kedvelem az ilyesféle estélyeket, de nem bántam meg, hogy eljöttem. Talán illendő lett volna elengedni Helen karját most, hogy megérkeztünk, mégsem tettem, bár ha ő el akarná húzni a kezét, engedném. - Igazán hálás vagyok viszont, hogy kimenekített a kellemetlen üzleti beszélgetések elől. Fordultam kissé oldalt, hogy a fényárban úszó terem felé pillanthassak és elhúztam a szám, amint arra gondoltam, hogy az egész estémet az asztal mellett állva kellett volna töltenem az öregek nagy tanácsait hallgatva. Helen nem csak azzal mentett meg, hogy a társaságának fogadott, de látni, hogy szüksége van valakire, aki megvédi, megnyugtatja... ez valahogy elfeledtette velem azt a borzalmas tényt, hogy még mindig egy unalmas estéjen vagyunk. Kezdte kitölteni gondolataim és ahogy visszatért rendes arcszíne, örömmel töltött el a látvány és egyre inkább azon kezdtem el gondolkodni vajon milyen lehet, amikor igazán mosolyog?

2016.02.07. 21:23 Robert Lyone

- Igaza van, sajnálom. Reméltem, megérzi a kérdés mögött az együttérzést, hisz én nem az a fajta hölgy vagyok, aki más életén csüng, mint holmi élősködő. Pletykálni sem kifejezetten szeretek. Én csak meghallgatom őket, és levonom a megfelelő következtetést. Nem válaszoltam, talán jobban is járt vele a kicsike, úgyis csak valami csípős megjegyzés csúszott volna ki a számon, mint például, hogy nem tudom miféle hölgy lehet ő. Elvégre egy igazi úrihölgynek nevelt lány, aligha táncolt volna úgy, ahogy az imént ez a nő. A szemei pajkosan csillognak, de mosolyával próbál arcának alázatos álcát kölcsönözni. Az ilyen nőkben aligha lehet megbízni, de ez engem soha sem érdekelt különösebben, amíg nem próbáltak meg engem átverni. - Akár együttérzés, akár nem, vannak dolgok, amikről nem szívesen beszél az ember, drága Leanne. Villantottam rá szemeim élesen a pohár fölött miközben ittunk, s azon gondolkoztam, honnan ilyen ismerős a vezetékneve. Nem mondanám, hogy rossz memóriával rendelkezem, inkább úgy fogalmaznék, hogy gyakran elsiklik a figyelem olyan dolgok, információk felett, amiknek akkor nem látom hasznát, de mind kiderül, később nagy hasznomra lettek volna és szívhatom a fogam. Mindenesetre a tekintetem egyértelműen vonzza Leanna látványa, érdeklődésem pedig továbbra is fenntartja, leginkább az az ellentmondásosság, amin már gondolkodtam vele kapcsolatban. Nem tűnik egy nebáncsvirágnak, de a látszat kedvéért annak mutatja magát, ha kell. A nyelve viszont éles a kicsikének, kivágja magát, ahogyan az előbb tette, szóval már csak egyet nem értek. - Ha szépen kérem, elárulja nekem Leanna kedves, hogy mivel érdemeltem ki a figyelmét egy ilyen finom hölgynek, mint Ön? Nyílván a szülei kézzel lábbal tiltják a társaságomtól. Nyílván olyan fajta kishölgy, aki már csak azért is típusú dacból keresi a veszélyt, ilyenekhez viszont már volt szerencsém nem is egyhez. Én valami újat keresek, olyat, amiben eddig nem volt részem. Kíváncsi vagyok ez a nő megtudja-e adni, vagy pontosan olyan, mint a többi. Elemeltem az asztalról egy töményebb italt miközben válaszára vártam és kivételesen szemeiben gyönyörködtem. A tekintetében olyan tűz égett, ami bennem is vágyat ébresztett, hogy kiszabadítsam, had lángoljon az egész teste.. természetesen az Én karjaimban.

2016.02.07. 20:55 Leanna Doyle

A tánca rengeteget elárul a férfiról. A szándékát, a kifinomultságát, az ízlését mind leszűrni pár mozdulatból. És ahogy átkarolta a derekamat, mi több, magához szorított, meg is tudtam, amit meg akartam. Ő az én emberem, gondoltam ravasz vigyorral, de bizonyára nem tűnik fel neki, hisz épp ő is rám mosolygott. Meg sem próbáltam lágyítani a finom, vékony aranyláncon ide-oda himbálózó medál lágy csilingelésén, vállára csapódó, majd onnan leomló, virágillatú tincseim táncán. Még azt is elnéztem neki, hogy a melleimet bámulta, hisz pontosan tudtam, hogy a férfiak érdeklődése máshogyan működik, mint egy hölgyé. Főleg, mint az enyém. El sem tudom képzelni, hogy maradhatott titokban megannyi bűnös óra, melyek épp az ilyen fényes estélyek alatt estek meg. Arra persze mindig vigyáztam, hogy érintetlen maradjak. Talán a bátyám keze van benne, hisz beleszólása van minden hír megjelenésébe. Nem jöttem zavarba a kipörgetéstől, szerencsére a tánctanáraim mindig is pozitívan ismerték el improvizációs készségeimet. De még attól sem jöttem zavarba, ahogy mögém húzódott. Elmosolyodtam, ahogy megéreztem a borosta durva karcolásait tejfehér, puha bőrömön. Szavaira csak még szélesebben mosolyogtam. - Mintha erről is hallottam volna valami szóbeszédet. Természetesen csakis megbízhatatlan forrásból. Vártam, hogy erre mit feleljen, de helyette különös borzongás futott végig a gerincemen, ahogy ajkait a bőrömön éreztem. Még szerencse, hogy a jobbik fajtából, mi több, valahogy a dicséret is tökéletesen betalált. Öngólt lőttem volna? Vagy a szemem és kezem munkáját dicséri, hogy a megfelelő embert fogtam ki? Elégedetten folytattam hát a tánclépéseket, karjaimat az ő karjaira fontam. Éreztem megváltozni nem csak a tónusát, de az egész auráját, és úgy éreztem, szerencsés vagyok, amiért az arcát nem kell látnom, míg beszél, hisz olyan erősen szorított magához, hogy az állam szinte a vállán pihent. Kíváncsi természetem van, sosem tagadtam, ezért röviden odapillantottam. - Igaza van, sajnálom. Reméltem, megérzi a kérdés mögött az együttérzést, hisz én nem az a fajta hölgy vagyok, aki más életén csüng, mint holmi élősködő. Pletykálni sem kifejezetten szeretek. Én csak meghallgatom őket, és levonom a megfelelő következtetést. Nem bántam, hogy elment a kedve a tánctól. A következő mondatára lelkesen helyeseltem. - Jó gondolat. Az ember könnyedén kimelegszik tánc közben. Oh, igaz is. Én jól ismerem magát, de én még be sem mutatkoztam. A nevem Leanna Doyle. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet volt az orrára kötni a családnevem is, szívesen húztam volna még kicsit az agyát csupán a keresztnevemmel, de úgy éreztem, nem akarom ennél jobban bántani. Úgy gondoltam, egy kevéske ital segít, hogy feloldja a feszült hangulatot, amit akaratomon kívül okoztam. Elegánsan ringva követtem az italokhoz, könnyedén leemeltem magamnak egy pohár édes fehérbort. A poharam emeltem a korábban beígért koccintásra. - Kettőnk találkozására.

2016.02.07. 20:54 Helen Lyone

Nem tudtam hová rejteni izgatottságomat és szégyenemet. Úgy éreztem, bármennyire is keményen küzdök, ez a férfi éppen átlát rajtam, és még csak kihívást sem jelentettem neki. Nem tudom, ez jó vagy rossz dolog-e, mindenesetre úgy éreztem, mindenképpen többet szeretnék róla tudni. Hirtelen az is eszembe jutott, vajon ő hogyan lát engem. Nem akartam, hogy közönségesnek gondoljon, de ha arra gondoltam, hogy olyan legyek, mint az a vörös hajú hölgy, még a méreg is elöntött. Azt soha! Dühöm azonban hamar elillant, és inkább az úr szavaira fordítottam figyelmem. Szerettem volna, ha ellazít, lenyugtat. Ha biztosít róla, hogy nincs miért aggódnom, ha eltereli a gondolataimat. Bíztam benne, hogy valaki rákényszerít, hogy nyugodt szívvel, gátlások nélkül levessem magamról a formalitást, a neveltetést, és úgy beszélgessünk, mint két átlagos ember. Elmosolyodtam a szavain. - Ha hinnék is a pletykáknak, akkor sem hallottam semmi női fülekre nem illőt. James Doyle jó embernek tűnt. Nem vettem volna a szívemre, ha gondatlan szóhasználatommal megbántom, mint oly sokszor már Robb-ot is sikerült. Csak ez a fiatalember nem a bátyám volt, hogy minden apró botlásomért megbocsásson, így kétszer is meggondoltam, mit felelek majd neki. - Ha egész őszinte akarok lenni, rettegek az emberek közelébe menni. Attól is elfog a lámpaláz, ha csak a szemembe néznek, vagy megdicsérik a ruhámat. Ez az első nagyobb estélyem, nem vagyok szokva a… tömeghez. Reméltem, hogy valamiféle varázsszót ejtettem ki a számon. - Azt hiszem, egy frissítő séta jótékonyan hatna most rám. Rövidke társalgásunk alatt most először mosolyoghattam rá őszintén, talán ő is értékelte. Gyengéden karjába fűztem a magamét, ezzel is nyomatékosítva, hogy jó ötletnek tartom a javaslatát. Halk cipőkopogásom szinte elveszett a zene, az evőeszközcsörgés és a csevejek együttes morajában. Egy pillanatra megfordult a fejemben Robb, aki Lady Leannával táncol most valahol a rengetegben, majd az erkély ajtajához lépve kiléptünk a hűvös, de annál kellemesebb, tiszta éjszakába. - A húgod elragadó ma este. Úgy sejtem, épp a fivéremmel táncol.

2016.02.07. 19:52 James Doyle

Ahogy kezét érintettem a rövid, formális kézcsók alatt még a csipkés anyagú kesztyűn keresztül is éreztem a nő kezének halvány remegését, s mivel végig arcát, szemeit figyeltem, sápadtsága is feltűnt, bár okot nem találtam rá. Inkább a tanulmányaimra, majd később a családi vállalkozással foglalkoztam, mintsem a nőkkel, akiket túl finom lelkűnek és törékenynek találok. Kivéve persze Leannát, aki még a flörtölési technikámat is lefitymálja és azt hiszi mindenben az ő segítségére szorulok. Kotnyeles kisasszony annyi szent, de tény, hogy ami a női nemet illeti néha be szoktak vállni a megjegyzései. Most viszont csak szerény tapasztalataimra alapozhattam és kiegyenesedve hallgattam Helena formális csevegését, ami alatt úgy sejtem önnön bástyáit építette újra. - Képzelem miféle pletykák juthattak kegyed fülébe, de biztosíthatom, csak a szépek és jók igazak belőle. Csatlakozom hát a semmi témákhoz és maradok a könnyed flörtnél, amit igen nehezen űzik már önmagában, hát még ennyi ember füle hallatára. - Úgy gondolom mindenki bőséggel rátalált arra, amit keresett, csak kegyed álldogál itt oly magányosan. Ha megfelel önnek szerény társaságom, tehetnénk egy sétát a friss levegőn. Bár már minden bizonnyal lehült kint a levegő, a helyiségből nyíló nagy erkély pompásan megfelel majd arra, hogy egy kicsit elvonuljunk és Helena is rendbeszedje magát. Illetlen lenne megjegyezni, hogy észrevettem sápadtságát és ezért javaslom a levegőzést, ahogyan az is, ha megérdeklődném annak okát és miértjét. Nem láttam, hogy a bátyán kívül mással is beszélt volna mióta megtaláltam tekintetemmel. A karom ajánlottam, hogy kivezessem, de közben már a megfelelő beszédtémákat kezdtem átpörgetni a fejemben. Sosem gondolkozhatsz eléggé előre, szoktam mondogatni magamnak. Tudtam az édesanyja betegségéről, ahogy szerintem már az egész város, de ez minden csak nem könnyed téma és a legkevésbé sem fog romantikusabb hangulatot teremteni. Hogy szerettem-e volna? Tény, hogy a családom szerint ideje lenne feleséget keresnem, de szerencsére nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a házasság nekem, vagy akár Leanna számára sürgető dolog legyen. Azt viszont el kellett ismernem, hogy Helen rendkívül gyönyörű nő és bárki dagadó mellkassal büszkélkedne egy ilyen hitvessel, de számomra fontos volt, hogy mennyire találja a szavakat és hogy használja azt, ami a szép kis fejecskéjében van.

2016.02.07. 19:23 Robert Lyone

Bár láttam és éreztem is Hana zavarodottságát, kissé aggasztott is a dolog. Elgondolkodtam rajta, hogy talán túlságosan is vigyáztam rá mindig, nem engedtem elég saját tapasztalatot gyűjteni, hogy kezelni tudjon különböző helyzeteket, hisz mindig én avatkoztam bele helyette, lehetőséget sem adva neki. De hát istenem, sosem tudtam csak állni és nézni! Csak nem fogja semmilyen atrocitás érni, amíg felmérem ezt a kis hölgyikét, hogy érdemes-e további érdeklődést tanusítanom iránta vagy sem. Az biztos, hogy merész és incselkedő nagy társaságban is, ez pedig kedvemre való, viszont még mindig nem hagy nyugodni az a mosoly, de azt hiszem kellő gyorsasággal elterelődik erről a figyelmem, amint oly magabiztossággal vezeti a kezét a testemen. Nem tudom tovább visszafolytani teljes vigyoromat, s úgy döntök elhagyom a finom tapogatózást és egyből a saját stílusommal nyitok. Ehhez mérten kemény határozottsággal markolom meg darázsderekát és szorítom testemhez, amennyire csak ruhája engedni. Sejtettem, hogy újra ő fog beszélgetést kezdeményezni. A nők általában imádnak csicseregni, de nem hiszem, hogy ez a nő azért tenné, mert zavarban van. Sokkal inkább tűnik magabiztosnak, ahogy igazodik lépteimhez, hevességemhez és még csak nem is piheg. Ennek ellenére tekintetem folyamatosan vonzza az a mély dekoltázs és az ide-oda libbenő vörös tincsek nyaka körül. Finom kis hölgy, biztos vagyok benne, hogy valamelyik gazdag úr lánya. Nem meglepő, hogy ismer és nem is szégyenkezem a hírem miatt, inkább csak egy önelégült félmosollyal pillantok le rá és merészen kipörgetem karjaimból, hogy aztán, amikor újra visszaérkezik és nekem feszíti hátát a nyakába súghassam; - Bennem még eddig egyetlen hölgy sem csalódott. Már ami az udvarlást és egyéb hálószobai dolgokat illeti. A szerintük ezt követő kézkérés már kényesebb téma, de mivel hallott már rólam szóbeszédeket, így pontosan tudja a kis hölgy, hogy kivel is táncikál éppen. Más helyzetben azt hiszem figyelnék a kellő távolságra, de ennek a nőnek igen erősen vonzott az a hófehér bőre, amin biztos vagyok benne, hogy rajta érezte ajkaim mozgását, hisz oly közel voltam hozzá. "Rendkívül finom az illata." Eresztettem lejjebb karomat, hogy két kezemmel derekát fogjam át és tovább ringjak vele így, hogy háta simul nekem. Formabontó, de érezni akartam még így ezt a nőt, ám amikor a zene ütemére újra szembe került velem ezúttal olyan témát hozott fel, ami egyből lelohasztotta a vágyam. - Nos kegyed hogyan érezne, ha az Ön édesanyja lenne halálos beteg és én ezt szóbahoznám egy kifejezetten mulatozásra termett estén? Mosolyom inkább volt metsző, mint megnyerő, de továbbra is keményen szorítottam magamhoz a törékeny testet, ám a további tánctól teljesen elillant a kedvem végképp. Kérdés nélkül ragadtam meg a karját, hogy magamba karoltatva induljak meg a terem széle felé. Igen, pontosan az italokat célozva meg. - Úgy gondolom erre a találkozásra koccintatunk kell, kedves.. ? Legalább a nevét meg akartam tudni ennek a fruskának. Nem úgy néz ki, mint aki ne értene a formális beszélgetéshez, így csak is szándékosan hozhatta szóba anyámat. Az igazság az, hogy ezeket itt a teremben egyáltalán nem érdekli melyikük családtagja él vagy hal. Egyedül csak a pletyka és a haszon, ami számít, a többi csak üres részvét, amire a legkevésbé sincs szükségem se nekem, se Hana-nak. "Hana?" Villan belém és azonnal őt kezdem keresni tekintetemmel. Én még csak-csak elviselem, kezelem a helyzetet a magam módján, de ha bárki felmeri ezt hozni pont ma este a húgomnak, azt agyonverem.

2016.02.07. 18:31 Leanna Doyle

Imponált nekem az úr pillantása. Annyira férfi! Ha tudná, hogy mindegyik ezt csinálja… Majd felfal, pedig csak előtte állok. Álltam egy hosszú pillanatra a tekintetét, majd Helen-re pillantottam. Tekintetem azt sugározta: „Mi lesz veled, kicsi lány? Lekérték a bátyádat”, ám a szám egész mást mondott. - Mindjárt visszahozom Azzal belekaroltam a férfiba, és a táncparkettre vezettem. Ha ennyi nem elég a bátyámnak, esküszöm, elföldelem, amint hazaértünk. Tekintetem őt kereste, de ügyeltem rá, hogy elég rövid legyen ahhoz, hogy az úr ne tegye szóvá elkalandozó figyelmemet. Amint láttam, hogy Jamie megtette az első lépést, megnyugodva nyugtáztam, hogy ezt jól csináltam. Szembe álltam az úrral, a vállára csúsztattam a kezét. Hagytam, hogy ő fogja át a derekamat, ebben nem irányítottam. A legtöbb férfi nem is sejti, hogy a fűző amolyan dísz az én esetemben. Nincs szükségem rá, szerencsés testalkatot örököltem anyámtól. A zenekar felcsendülő dallamára vártam, és arra, hogy az úr vezetni kezdjen. Amint megtettük az első lépteket, kacéran felpillantottam rá. - Már rengeteget hallottam önről, Mr. Lyone. Tudom, hogy nem mutatkozott be. Számos pletykát hallottam életviteléről. Gondoltam, a ma este tökéletes alkalom, hogy kiderítsem, igazat beszél-e a szóbeszéd… Nem szeretnék csalódni önben, Mr. Lyone… Ugye nem kell? Negédes mosollyal pillantottam fel rá, várva, mit is szól ahhoz, amit ilyen rövidke idő alatt összehoztam. Meg nem mondaná rólam senki, de remekül szórakozok! Sziporkázok! Eközben az sem okozott nehézséget, hogy a vezetésének megfelelő tempóban kövessem a táncot, a zenét, mi több, még arra is maradt fölösleges energiám, hogy úgy intézzem a dolgokat, hogy minél kevesebbet lásson, halljon abból, ami Jamie és Lady Helen közt történik. - Olvastam az újságban, hogy az édesanyja gyengélkedik. Őszinte részvétem érte. Remélem, nem viseli meg a családot nagyon

2016.02.07. 18:30 Helen Lyone

Bátyám keserű hümmentése nem töltött el elégedettséggel. Lehet, hogy ezt-azt el kéne tanulnom tőle arról, hogy mit szabad ignorálni, és mit nem, ha már egy vér vagyunk. Nem akartam cserben hagyni, azt mindennél jobban utáltam volna! Fel kell nőnöm a feladathoz, hogy megvédjem, amikor szükség van rá. Bátyám nem tudhatja, de ezért sem ellenkeztem annyira a bál ellen. Talán ha jól megyek férjhez, magammal vihetem őt is, elmenekítve őt a felelősségek és a pénz világából. Tudom, hogy semminek nem örülne jobban, részemről meg épp itt az ideje, hogy elkezdjem visszafizetni, amit értem tett. - Gondolod? Ha hazahoznék egy férfit, aki leányálmaimnak megfelelő, és azt mondanám, szeretem, atyánk szíve talán nem lágyulna meg? Oldott a gyomromban tömörülő feszültségen a nevetése. Arra késztetett, hogy én is elnevessem magam. Meglepetésszerűen ért az is, ahogy a hátamra döntött, a fűző sem volt kifejezetten odáig az ötletért. Bár bíztam benne, elegánsan megkapaszkodtam a nyakában. A karom és a cilinder jótékonyan elrejtette azt a csókot. Reméltem, hogy aki mégis látja, úgy fogja fel, mint a féltő és törékeny testvéri szeretet jelét, nem mint obszcén szkénét. Tetten értem gondolataimat, és elszégyelltem magam, hogy még ebben a pillanatban is vadul azon kattogok, vajon mások mit gondolhatnak, rólam, rólunk. Nem tehetek róla! Szerettem volna, ha atyánk, a világ úgy szereti Robb-ot, mint ahogyan én szeretem őt. A segítségét kértem abban, hogy egyenesbe állítson. Pajkos mosoly szaladt végig az ajkamon a kérdését hallva. Robb túlságosan is jól ismer engem, így bizonyára azt is tudja, miként fogok neki válaszolni. Már éppen szóra nyitottam volna a szám, amikor ez a finom, törékeny hölgy csatlakozott páratlan párosunkhoz. Annyira zavarba ejtett az események gyorsan zúgó folyása, hogy zavaromban átengedtem a fivéremet valaki másnak. - Hogyne, semmi gond. Menjetek csak. Tényleg nem bántam, hogy ki kell hagynom az amúgy is méltán gyűlölt mazurkát, de valami nem tetszett a hölgy szeme csillogásában. Vagy csupán testvéri védelmező ösztönöm támadt fel bennem? „Nem akarom, hogy mással táncoljon!” „Elveszik tőlem a fivéremet!” Tényleg ilyen önző lennék? Nos, mindegy, gondoltam. Robert addig sem az ivással foglalkozik, a hölgy meg szemrevaló. Ha jól alakulnak a dolgaik, talán még… Kiszaladt minden szín az arcomból. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy mennyire nem akarok elszakadni a fivéremtől. Gondolatoktól zavart fejem, és sápadt orcám kavalkádjában szólított meg ez a fiatalember. Megpróbáltam gyorsan rendezni a vonásaimat, abban reménykedve, hogy nem tűnik fel neki korábbi belső háborúm. - Mr. Doyle… Biccentéssel köszöntöttem, a kezem nyújtottam neki, közben gyorsan felidéztem magamban azt a 300 oldalas „könnyű” olvasmányt, mely korunk leghíresebb és leggazdagabb üzletembereit sorolja fel. Hamar rá is jöttem, ki ez, a nevéhez még korabeli fényképet is rendeltek. Gyorsan hivatalos, de érdeklődő hangszínre váltottam. - Örömömre szolgál, hogy végre megismerkedhetünk. Már rengeteget hallottam önről. Ebben a pillanatban szinte rögtön eszembe jutott a korábban látott, vörös hajú hölgy is. Hogy is nem vettem észre? Hiszen ő Leanna Doyle, James Doyle húga. Gondolatban feljegyeztem magamnak, hogy ezt a kört ő nyerte - Kellemes este, nem igaz? Remélem, hogy nem szenved hiányt semmiben. Ha mégis bármiben a szolgálatára állhatok, csak szóljon, és hozatok még.

2016.02.07. 17:38 James Doyle

Nincs különösebben ellenemre a pénz költésének ezen formája, főleg, ha az egy ifjú hölgy kedvéért történik, de a tömag.. a tömeg már annál inkább zavar. Ilyen sok ember között teljességgel lehetetlen az ismerkedés, sosem értettem, hogy képesek rá mások, mint például a húgom. Alig hogy megérkeztünk én szokás szerint elvonultam az egyik asztal sarkához, ahol a legkevesebben álltak, hogy onnan vehessem szemügyre a helyiséget, míg Leanna már el is vegyült a tömegben. Annak ellenére, hogy mennyit panaszkodik a ruhákra, igazán gyönyörűen fest és rendkívüli érzékkel képes az úgynevezett formális bájcsevejre. Egy pohár itallal a kezemben próbáltam szemmel tartani ámokfutását, aztán végül feladtam és megkerestem az est fénypontját; Helen Lyonelt. Mivel nem tudtam, hogyan néz ki, elég volt egyszerűen megtalálnom a nagyképű bátyát ahhoz, hogy felismerjem. Róla már sokkal többet hallani, mint a hét lakat alatt őrzött húgocskáról, ami természetes is volt, hiszen egy fiatal hölgy számára, az életet jelentette a jó híre. Épp ezért aggódtam néha Leanna hevessége miatt, ami gyakran sarkalja csínytevésekre, és olyan játszmákra, amiket egy nőnek nem kellene űznie, bár kétségkívül igen tehetséges. Pontosan egy ilyen talpraesett nőt szeretne számomra a családom is épp ezért küldtek el erre az estélyre. A Lyone-oknak nem csak hatalmas vagyonuk, de rengeteg jól működő vállalatuk, cégük is található szerte a városban és állítólag még tovább akarnak terjeszekedni más piacok felé is. Egy ilyen családba született hölgynek csak megvan a magához való esze. Éppen csak megleltem a gondolataimat foglalkoztató párost, amikor is hatalmas cilinderek takarták el a kilátást. Természetesen az ezekhez tartozó öltönyök és pocakok is ott tolongtak előttem és meg sem várták, hogy üdvözöljem őket, már is bevontak a beszélgetésbe. Számomra háromnál több jelenlévő már tömegnek számított és sohasem éreztem jól magam, ha olyanról kellett társalognom, amihez semmi kedvem sincs, így egy tiszteletteljes biccentéssel ki is mentettem magam. Természetesen tudom miket pletykálnak rólam az emberek, de ezt akkor is megtennék, ha éppenséggel a képükbe vigyorogva nyájasan csevegek velük. Így inkább önmagamat adom és a hülyeségeikkel sem fárasztanak, koncentrálhatok a saját ügyeimre.  Letettem a félig teli poharamat és megindultam Lady Helen felé, akit éppen most szabadított meg a bátyja karjaitól az én drága kishúgom. Egyáltalán nem tetszett, hogy szóba áll azzal a szoknyapecérrel, de az események ilyetén fordulata kedvező számomra, Leanna-val pedig majd később számolok. - Lady Helen?! Engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem James Doyle. Két lépéssel a hölgy előtt hajoltam meg, az illendőnél kevésbé mélyen és a szemeim is végig rajta tartottam a kézcsók közben is.

2016.02.07. 17:01 Robert Lyone

Pontosan tudom, hogy Hana mellettem áll, hiszen rajong értem, és mindenféle önthittség nélkül állíthatom, hogy teljesen megértem őt. Sosem gondoltam rossz embernek, hiszen Ő az volna, akkor én mi lennék? Maga az Ördög. Erre a gondolatra egy vigyor futott végig arcomon, de csak lecsuktam a szemeim és hümmentettem válaszul. Mindig is érzékenyebb volt a közvéleményre, míg én mondhatni magasról szartam bele, ki mit gondol rólam. Ám, ha már húgomat is a szájukra vették, akkor nem álltam jót magamért, úgyhogy ez ritkán fordult elő. Azt hiszem az időtájt fordultam el mindenki mástól, mikor a vállamra nehezedő nyomás és teher teljesen össze nem nyomott. A felelősség, hogy át kell vennem apám helyét, és rosszabbul soha, egyetlen pillanatra sem végezhetem el a feladatokat, mint ahogy azt ő elvárná, míg anyám folyamatosan bombázott az úri hölgyek névsorával, akiket feleségemül szán, pedig engem akkoriban semmi sem érdekelt jobban, mint hogy beilleszkedjek a barátaim körébe. Az ég szerelmére is, hisz csak 15 éves taknyos voltam, de már kevesebb szabadidőm volt, mint egy rabszolgának. A cérna ott szakadhatott el, amikor kivettek az iskolából és magán tanárok mellett otthon kényszerítettek tanulásra. Hana következő mondata rázott fel az emlékekből, de keserű fintorom még így is arcomon játszott. Együtt ebédelni, hah? Mivel napközben alig vagyok a rezidencián, amit egykor otthonnak hívtam, idejét se tudom már a legutolsó családi étkezésnek. Persze, ha úgy adódik Hana-val elfogyasztok egy késői vacsorát, vagy korai reggelit, attól függ mikor esem át a kapun és hol áll éppen a nap, vagy a hold. - Tudnék neked ilyet mutatni, de azt hiszem apánk abban a pillanatban tagadna ki. Nevetek fel harsányan, amikor Hana azt ecseteli milyen férfit szeretne a leginkább megismerni. Az biztos, hogy ilyennel egy ehhez hasonló puccos esélyen soha a büdös életben nem fog találkozni. Rajtam kívül persze. Itt azért egy pillanatra elterelődtek a gondolataim, hogy Én milyen nőt tudnék elképzelni magam mellé huzamosabb ideig. Rengeteg típussal találkoztam már, de így visszanézve valahol mind egyformák voltak. Üresek. Ruha, festék, csillogó ékszerek, harsányság, megjátszott alázatosság, nulla egyedi vélemény. Na szépen vagyunk Robert, sosem hittem volna, hogy egyszer majd pont az intelligens beszélgetés lehetőségét fogom hiányolni egy nőben. Bár igaz, hogy mindig is sérelmeztem, ha olyan nebáncsvirágok, hogy megsértődnek egy-egy megjegyzésem hallatán, ahelyett, hogy felvennék a kesztyűt, de hát nem is az eszük miatt közeledek a nők felé. Hatalmas mosollyal arcomon döntöttem hátra a tánc végén Hana-t és fittyet hányva az illendőségre utána hajolva nyomtam egy csókot az orcájára. - Akarsz még táncolni, vagy vonuljunk félre? Szándékosan hagytam meg a kétértelmű élét a kérdésnek hiszen tudtam, húgom pontosan tudja mik a szándékaim. Közel sem ittam eleget még ehhez az estéhet, úgyhogy én arra szavazok, szóval Hana biztosan tovább akar majd táncolni, csak hogy távol tartson a csúnya, ártalmas alkoholtól. Mielőtt válaszolhatott volna, észrevettem, hogy tekintete elkalandozik vállam felett, s én is megéreztem a finom érintést, ami csak is egy nőhöz tartozhatott. Hátratekintettem vállam felett a hang irányába, mely kellemesen tekert körbe, akár a legdrágább selyem, de amit elsőnek megpillantottam, azok az igéző zöld szemek voltak. Tekintetem rabul ejtette pár másodopercre, akár csak, amikor először felmértem a terepet. Ez az a kis vörös, aki olyan kacér pillantással illetett, a jelenlegi mosolya viszont egyáltalán nem illett hozzá. Fél oldalt fordultam, csak egyik kezemmel fogva Hana derekát, így a hölgyek között álltam. - Kegyed az első hölgy, akinek van mersze lekérni. Egy ilyen esélyt nem hagyhatok ki, igaz Hana? Fordultam húgom felé, de arcomon már az a félmosoly ragyogott, amit a becserkészésre váró hölgyeknek tartogattam. Magamtól nem hagytam volna itt Hana-t, de csak nem fogok elszalasztani egy ilyen nőt, aki maga kér le, miközben olyan átkozottul átlátszóan alázatos a mosolya? A kis vörös csak úgy lángol, a legkevésbé arra vágyik, hogy valaki finomkodjon vele, és hát én nem is vagyok olyan típus.

2016.02.06. 14:11 Leanna Doyle

Nem igazán szeretem a bálokat. Olyan köntöst adnak a lányokra, főleg a lányokra, amik olyannak teszik őket, amilyenek valójában nem, viszont tetszeleg azoknak, akiknek sosem akarna. Ez a bál sem volt más a többinél. Leszámítva, hogy ma este azért vagyok itt, hogy a fivéremnek segítsek, aki nagy esélyes Helen Lyone kegyeire. És egyebekre. Elküldtem, hadd fedezze fel a terepet, gurítson le némi bátorító alkoholt, mielőtt beszél a hölggyel, addig én bájcsevejnek álcázva a hölgyet figyeltem. Kétség kívül csinos, és eszesnek tűnik, de ha azt hiszi, nem veszem észre, hogy egész este a bátyján csüng, nagyon téved. Ez eszembe juttatta, amikor a bátyám engem vezetett be a társadalomba. Micsoda bál volt! Persze, férjet nem találtam, de rettenetesen féltem, hogy vajon mit szólnak majd hozzám. Ez a lány ugyanúgy retteg, mint hajdanán én, azonban ha nem szakítják ki a bátyja karjaiból, sosem lesz belőle leánynál több. Döntöttem. Elnézést kértem az idős hölgytől, akivel csevegtem, átadtam a boros poharamat egy úrnak, majd ahogy a zene elhalt, a parkettre léptem. Lágyan megérintettem Helen fivérének, Robert-nek a vállát, és csak remélni tudtam, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy rám figyeljen. A biztonság kedvéért meg is szólítottam. - Nem baj, ha lekérem az urat a mazurka idejére? Igyekeztem a lehető legszerényebb, alázatos mosolyomat az úrra villantani, hátha még egy kis meggyőződésre van szüksége. Hátam mögött a párok rendeződnek, párt keresnek az új tánchoz.

2016.02.06. 14:09 Helen Lyone

Ismerem eléggé Robb-ot ahhoz, hogy tudjam, haragszik rám, azonban az utolsó alkalom, amikor a szájából hallottam a tényt, akkor volt, amikor az utolsó mézes süteményt elettem előle, 14 éves korunkban. Az első pillanatokban válaszolni sem igazán tudtam, de nem is volt szükség rá. Csak néztem. Kékeszöld színeknek játszó íriszeim kérlelőn keresték az ő édes, barnás tekintetét. Reméltem, megenyhül, ha nem szólítom meg. Megkönnyebbülten nyeltem egyet, amint átkarolta a hátamat, de ezt ő bizonyára nem látta, hisz hátrafelé tekintgetett. Nem akartam maradni, így hát készségesen a táncparkettre léptem vele. Robb-nak igaza volt, értettem és éreztem mindent, amit az aurája árasztott. Gondolataimat megszakította, ahogy megszólított. - Igazad volt, Robb. Pontosan tudom, milyen kapcsolatot ápoltok ti ketten, és én is igazágtalannak érzem, ahogy veled bánik. Szerettelek volna megvédeni, kiállni érted, ahogyan te sosem mulasztod el, ha rólam van szó. Ugyanakkor úgy éreztem, nincs szükségünk még egy botrányra, mikor a sajtó épp, hogy csak leakadt édesanyánkról… Ettől rossz ember vagyok? Meghajoltam neki, mielőtt a vállára csúsztattam a jobb kezem, és átadtam magam az általa diktált tempónak. Szeretek Robb-bal táncolni, nála jobbat nem ismerek a parketten. Persze, lehet, hogy csak azért látom így, mert a bölcsőtől fogva együtt vagyunk. Nem is tudom, mi lenne velem, ha egyszer Robb letenne rólam. Diszkréten oldalra pillantottam, amerre bökött. - Lehet, hogy igazad van… De tudod, nem a vendégek miatt aggódok. A családom sokkal előrébb való. Nektek holnap is együtt kell ebédelnetek, képzeld el, milyen feszült lett volna a hangulat, ha ma este komolyan összevesztek. Nem volt szükség arra, hogy a lábainkat figyeljem, kívülről fújtam a keringő lépéseit. Az egyik lépés után szándékosan közel léptem hozzá, hogy jobban halljam, amit mond. Szavai megmosolyogtattak. Úgy éreztem, ő az én hősöm. Apánk bármekkorát csalódik benne, bármilyen rosszban is vannak, bármennyire menekülne, arra mindig van ideje és ereje, hogy rám gondoljon. Kezdtem szégyellni magam, amiért én nem tudok érte eleget, mi több, semmit sem tenni! Milyen testvér az ilyen? Valóban nem viselt meg a bátyám tánca, kecses és elegáns maradtam anélkül, hogy megerőltettem volna magam. - Nem, nem igazán. Mind olyan merevnek tűnik. Tudom, hogy a nő örüljön, ha jól megy férjhez, de ismersz engem. Nekem olyasvalaki kell, mint te. Akivel versenyt lehet futni az állomásig, és nem nyivákol, ha pocsolyába kell lépnie, aki megcirógatja a kóbor macskát is, és akivel bele lehet hemperegni az őszi avarba. Készségesen hozzásimultam. Más férfinak nem engedném, hogy így nyúljon hozzám, de mivel a fivéremről volt szó, nem bántam. Sajnálatos módon semmi érdeklődést nem vehetett ki a tekintetemből, ugyanis épp, hogy csak egy pillantást vetettem az egybegyűlt férfiakra.

2016.02.06. 00:04 Robert Lyone

De, de pontosan úgy értettem! Komolyan Helen, az istenek adjanak türelmet hozzád, meg a kedvességedhez. Általában nagyon dühösnek kell lennem, hogy ezen a néven szólítsam, de most fel nem foghatom miért nyájaskodik apánkkal szemben, akinek láthatólag csupán annyi a célja vele, hogy férjhez passzolja. Felvont szemöldökkel fordultam vissza félig, hogy húgomra tekintsek, amikor megragadta a karom, s tekintetét látva felsóhajtottam. Akár egy űzött vad, nem szabadna ilyennek lennie, ezek megérzik a félelmet, én mondom! Gyorsan közelebb léptem hozzá, hogy hátammal takarjam őt, átkaroltam derekát és a feje felett elnézve Walterhez intéztem szavaim. - Igen, megígértem. És én betartom az ígéreteim. Azzal elvezettem őt, akár akart volna maradni, akár nem. Teljesen felesleges volt ez a kör, de az biztos, hogy a vendégsereget úgy felizgatta, mintha csak ölelkező párokat kukkoltak volna. Nevetséges pletykára éhes társaság. Egyenesen a terem közepére vezettem Helent és szándékosan erősebben húztam magamhoz, mint azt illett volna. - Most mond, hogy én nem voltam kedves. Súgtam a nyakába mielőtt ő szólalhatott volna meg, hogy bármit is a szememre vessen. Még nagylelkűen ölelésre is nyitottam a karjaim, de örülhetek, hogy nem köptek szembe érte. Felbosszantott az egész, mint általában a szóváltásaink apámmal. Megráztam a fejem és könnyedén pörgettem húgom a karjaimban. A kevéske ital és a zene kezd ugyan lenyugtatni, de az is lehet, hogy Hana nyugtalanságát érzem. - Ha ilyen kis jelenetek miatt is aggodalmaskodsz, ezek rögtön rádvetik magukat. Biccentettem oldalra állammal a táncparkett szélén állok felé. Többnyire idős hölgyek, urak csámcsognak a húsokon, édes teasüteményeken és szlopálják a bort nyakra-főre, miközben előszeretettel vesézik ki mások életét. - Csak mosolyogj és kacagj- vagy várj azt ne, még a végén be kell húznom valakinek, amiért teljesen belédhabarodik csilingelő nevetésed hallatán. Vigyorodtam el finomabban simítva tenyerem derekának felső részére és táncunk ütemét is lassabbra vettem. Tapasztalataim szerint a nők ilyen fűzőben képtelenek lélegezni, de ösztönösen is hevesebb ritmust dikáltam, mint mindig, amikor húgommal táncolok. Ő igazi nő, bírja a strapát, na de nem ilyen halál szorítóban, amiből istentelen nehéz lesz majd kihámozni. Én egyáltalán abban is csodálkozom, hogy becsomagolni be tudták.. félig. Elvégre a keblei majd ki bugyannak belőle. Erkölcstelen egy ruhadarab ez a fűző. - Megragadta a tekinteted valamelyik tökkelütött? Az utolsó pörgetés után végleg derekára fontam karjaim és csupán csak lassú ringatózásba fogtam vele, hogy szemtől szemben láthassam merre kalandozik a tekintete a teremben.

2016.02.05. 23:16 Helen Lyone

Megpróbáltam úgy elvonulni a táncolók mellett, hogy ne zavarjam őket. Hogy én mennyire gyűlölöm a mazurkát! Úgy döntöttem, inkább a bátyámnak szentelem a figyelmemet, ha már olyan választ hozott fel, amit könnyedén megcáfolok. Nem aggódtam amiatt, amit rólunk gondolhatnak. - Tudom jól. Csupán attól félek, egyszer valamelyik szeszélyed bajba sodor. Megéreztem a félelmét, ahogy rám pillantott. Szorosan átkaroltam a karját, a füléhez hajoltam belesúgni valamit, de szándékosan lassítottam a lépteimen. - Csak köszönök neki. Próbálj kedves lenni, jó? Bár ez az este hivatalosan rólam szól, a jogon, hogy közös méhben egyszerre fogantunk, szeretném, ha velem jönnél. Hisz a te apád is. Odavezettem a bátyámat a társasághoz. Szerény pukedlivel köszöntöttem az egybegyűlteket, a jól megszokott módon megköszöntem a dicséreteket. Elengedtem Robb karját, bár kezdtem sejteni, hogy nem úgy fog alakulni ez a beszélgetés, ahogy szerettem volna. És a bátyám első megszólalása után gyanúm bizonyosságot nyert. Csak sóhajtottam. - Nem úgy értette, atyám. Robert bizonyára nem akart megsérteni, csupán… Elgondolkodtam. Melyik a rosszabb? Ha az alkoholra, vagy a természetére fogom a megjegyzését? Úgy döntöttem, inkább nem indoklom meg. Atyánk dörgő hangja semmit sem változott. Kisgyerekként is félelmetesnek hatott, hát még most. Hogy éreztessem a fivéremmel, mellette állok, megérintettem a hátát, mire ő átkarolta a derekamat. - Köszönöm, atyám. Büszke vagyok, hogy azt a ruhát viselhetem, amit egykor ő. Ahogy Robb háta kifordult az ujjaim alól, megijedtem. A csuklója után kaptam, hogy megállítsam. „Nem hagyhatsz itt!” - szaladtak volna ki a szavak a számon, de a vendégsereg kíváncsian minket kezdett el figyelni. - Megígérted, hogy táncolsz velem…

2016.02.05. 22:46 Robert Lyone

Még éppen nyúltam volna egy pohárért, de Hana elkezdett már is az ostobán lötyögő tömeg felé húzni. Komolyan inkább válaszoltam volna neki a kérdésére, hogy miken gondolkozok, csak, hogy ihassak még egy kortyot mielőtt fejest ugrok ebbe az egészbe. Annak ellenére, hogy Hana még nem vett részt ilyen volumenú mulattságon, tökéletesen kezelte az általános bájcsevejt. Háh, elvégre az én húgom! Roppant furfangos egy nőszemély, kinézem belőle, hogy az este végére kész lenne tökéletesíteni a póker arcát. Na, akkor többet nem szöktetem ki kártyázni, az is biztos! Talán majd azt a vöröskét, aki szépen kinézett magának az előbb. Ő az egyetlen valamire való nő ebben a teremben, akivel tudnék is mit kezdeni, de mindehez még magától értetődően innom kell. - Tudod jól, hogy bírom az italt. Morogtam neki, hisz még csak alig tíz perce léptünk be a terembe, de már is több, mint egy mondata az ivási szokásaimra vonatkoztak. És amúgy is, köztudott tény, hogy az alkoholtól felszabadultabbak lesznek az emberek.. hm, na jó lehet nem köztudott, csak az én köreimben, de az nekem bőven elég volt. Amikor tovább vezetett, el a táncolók mellett nem álltam meg, csak oldalra tekintettem arcára, hogy meglássam, mi is a célja, de oh, bár ne tettem volna! Magasságos egek, pont most akar apánkkal csevegni? Vagy netén nyakon akarja önteni pezsgővel? Én Hana-ra szavazok! De amint végiggondoltam, a húgom nem az a típus, mint aki.. hát mint én. Nekem aligha okozna gondot nyílvánosan balhét csapni, de érzéseim szerint Hana szeretné ezt elkerülni. Ezen az estén csak dobna pedig egy jó kis tüzes szóváltás, lehet ezért vezet oda engem is Hana? Ugyan mi másért tenné? Ötletem sincs. - Inkább én kérdezhetném mi jár a fejedben.. Súgtam neki nyakába hajolva, de amikor elég közel értünk elengedtem őt és ölelésre tártam szét a karjaim. - Apám! Ez aztán a pazar bál. Látom a jobbik öltönyöd vetted fel, de a képed még mindig savanyú. Biztos vagyok benne, hogy megannyi hölgy sikongana halkan kis hímzett kezkenőikbe mosolyom láttán, de ahogy vártam, apánk arcán csak még szigorúbbá váltak a ráncok. Soha nem hittem volna, hogy a ráncok lehetnek szigorúak, de amint valaki Walter Lyone arcára tekint, ugyan így vélekedhet, szentül hiszem. Persze a rideg valóság szerint csak én érdemeltem ki ezeket a pillantásokat és mimikákat. - Legalább ma este ne bohóckodj Robert! Az a húgod estéje. Kaptam is a várt szavakat és természetesen az ölelésre tárt karokból sem lett semmi, így átkaroltam Hana derekát. - Ja, látod, hogy..-- - Igazán szép vagy ma Helen, édesanyád is büszke lenne, ha látna most. Elhúztam a szám. Jellemző. Még ha meg is szólalok, az bizonyára félbe lesz szakítva, hisz én úgy sem szolgálhatok számára semmi érdekes mondanivalóval. Oldalt biccentettem a fejem és szemforgatva sóhajtottam magathetetlen emelve az ég felé kezeim, majd hátatfordítottam nekik. - Akkor 'asszem ebből apa-lánya tánc lesz, én meg iszom még egyet.

2016.02.05. 22:14 Helen Lyone

Minél jobban visszhangzottak a lépteim a folyosó márványpadlóján, minél közelebb jutottunk a kétszárnyú ajtóhoz, mely a bálterembe visz, annál inkább kerülgetett az őrület. Úgy éreztem, vagy menten elájulok, vagy felkapom az abroncsot, és elmenekülök. Robb úgyse érne utol. AH, de nem jó, magas sarkúban voltam, abban lehet, hogy mégis csak beért volna. Szorosabban markoltam hát fivérem alkarján az öltöny anyagába. Hallottam a lágy zenét, a halkan morajló beszélgetések egyvelegét, de valahogy, ahogy beléptünk a terembe, mind halkabban folytatódott. Elhatároztam, hogy határozottságot erőltetek magamra, így hát még inkább kihúztam magamra. Elég, ha én és Robert tudjuk, hogy rettegek attól, ami ma este rám vár. Egyszerre érdeklődve és félve pillantottam végig a maskarába bújt társaságon. Kerestem ikerbátyám tekintetét. Úgy láttam, gondolatok gyötrik, míg átszeljük a termet. - Mi jár a fejedben? Érdeklődtem tőle, hogy egy kicsit oldjam a magam feszültségét. A saját bajomról úgy a legjobb elterelni a figyelmemet, hogy Robb-éba kotnyeleskedek. Hamar észrevettem, merre tartunk, így hát felkészítettem magam az urak üdvözlésére. Két szót intéztem a bátyámhoz. - Ne igyál túl sokat. A kezemet nyújtottam minden úrnak üdvözlésre, majd alázatosan fejet hajtottam a dicséretekre, nevettem az elsütött tréfákon. Magam is meglepődtem, milyen jól be tudom csapni őket, talán még magam is. Azért remélem, Robert átlát rajtam, és tudja, ki vagyok, még ha fel is vettem azt az álarcot, amit az udvar látni kíván. Zavarom legyűréséhez úgy ítéltem meg, egy pohár pezsgő csak hozzájárulhat, így vettem egyet magam is. Azt kortyolgattam, míg Robert láthatóan a vendégek felmérésével volt elfoglalva. magam is ezt tettem, a terem másik felétől kezdve. Míg nem figyeltem, két férfi közt felbukkant egy hullámos, vörös hajkorona. Zöld tekintete éppen összeakadt a vendégsereget elemző bátyáméval. Kacéran rámosolygott, majd tovatűnt két váll közt. Tevékenységemből a hozzánk lépő, fiatal szőkeség hozott vissza a valóság talajára. Épp készen álltam rá, hogy udvariasan elutasítom, amikor Robb már megtette helyettem – kevésbé udvariasan. le voltam nyűgözve. - Senki nem fog merni felkérni, ha mindenkire ilyen csúnyán nézel. Egyik szemöldököm felvonva kortyoltam a pezsgőmből. Nem szeretem, amikor Robert iszik. Apa is szeret inni. Biztos apáról fiúra száll. - Jól van, veled szívesen táncolok. Bár jobb szeretem, ha nem száll a fejedbe az alkohol előtte. Tovább indulok vele, amikor hirtelen kiszúrom atyánkat egy kisebb tömeg gyűrűjében. Arra veszem az irányt.

2016.02.05. 21:46 Robert Lyone

Míg a lovagi címre egy ritka önelégült mosolyt sikerült faragnom arcomra, addig az utána következő önhitt jelző már kevésbé tett jót az egómnak, így mosolyom is egy fintorba fulladt. Ennek ellenére tudtam, hogy Hana mit gondol komolyan és mit nem, legalábbis velem kapcsolatban. Viszont most abban is biztos voltam, hogy aggódik az előtte álló este alakulása miatt, így csak türelmesen megvártam amíg szokásosan rendbe teszi a külsőmet, vesz egy mély lélegzetet és megadja a vezényszót. Végigkísérem a folyosón néma csendben. Na nem azért, mert kifogytam volna a szavakból, csupán csak most nem volt helye egyiknek sem. A nagy bálterem ajtaja nyitva volt, a folyosó felől és a terem belsejében is álltak őrök az ajtó mellett, de szükségtelen volt érkezésünk bejelentése. Amint átléptük a küszöböt, minden szem ránk szegeződött. Ez számomra nem is volt szokatlan, mára már többnyire észre sem veszem.. Ami jobban dühített az most a percekkel ezelőtt dícsért ruha volt Hana-n. Hogy nem vettem észre eddig, hogy ennyire csábítóan csomagolja ez a ruha a dekoltázsát, kecses derekát? Felháborító volt a fene vigye el! Még szerencse, hogy azt a csillogó szart nem adtam oda neki, máskülönben még jobban tündökölne és még a Holdról is kiszúrnák! Csak egy pillanatra álltam meg, hogy egy gyors pillantással felmérjem a terepet, majd vezettem is tovább Hanat töretlenül a terem bal oldalához, ahol végestelen végig asztalok sorakoztak patyolat tiszta, hófehér keményre vasalt terítőkkel fedve, roskadásig pakolva a létező összes étellel. Természetesen én egyből az italos részt céloztam meg. Ennek csak egyetlen hátránya volt.. a többi valamire való férfi is ott csoportosult. Megpaskoltam Hana kis kezét és bátorítóan rámosolyogtam miközben felpöcköltem mutatóujjammal cilinderem és egy teljeséggel megjátszott mosollyal léptem be a körbe. - Á, Robert! Csodálatos bál, de kétség kívül az est fénypontját maga hordozza a karján! És tessék, már érkeztek is az ehhez hasonlatos megjegyzések, köszöntések mind a pocakot eresztett - szerintem már ezek azzal is születtek - idősektől, mind attól a pár fiataltól, akik nő keze és dereka híján az italos poharukat fogták, azzal ringatózva. - Helen kisasszony, kegyedhez fogható szépség nincs a teremben! Őszintén mondhatom, pedig még a saját lányom is eljött. Haha. - Haha, való igaz. - Csak vigyázzon Gróf úr meg ne hallja, különben ismét vásárolhat egy drága engesztelő ajándékot. Rohadt gyorsan felmarkoltam a legelső teli poharat, ami a kezem ügyébe akadt. Ilyen unalmas, kötelező bájcsevelyt csak is elegendő alkohollal a fejben vagyok képes elviselni. A poharam felett kezdtem jobban szemügyre venni a felhozatalt, kivételesen női szemmel. Nem, ez még mindig nem megy, ehhez még több pia kell. Férfiak szemlélése helyett azt a kevés jelenlévő hölgyet pásztáztam, akik megjelentek, de nem akadt kedvemre való, ami ismét csak nyomatékosította bennem; finnyás lettem. Csak ez az egy magyarázat létezik, bár nem hagytak sokáig ezen gondolkodni. A legelső, aki célzottan azért lépett hozzánk, hogy felkérje Hana-t egy igen fiatal szőke fiúcska volt, alig lehetett 18. Felvontam szemöldököm és az immár üres poharam felett vetettem rá egy szúrós pillantást mielőtt letettem volna, és egy újabbért nyúlok. Tekintetem láttán a gyerek szinte keresztbe nyelte le a nyelvét és egy zavart mosollyal oldalgott el, mintha nem is épp ide tartott volna. Elégedetten bólintottam egy újabb teli pohárral a kezemben. - Na még egy pohár, aztán felkérlek, ígérem. Kortyolok egy nagyot, bár nem szívesen távozom az italok mellől, megtanultam már, hogy ilyen estélyeken veszélyes sokáig egy helyben ácsorogni. Az ostoba tyúkeszűek ilyenkor azt hiszik vevő vagy a társaságukra és leállnak veled beszélgetni.

2016.02.05. 20:52 Helen Lyone

Hangos kacagás hagyta el az ajkaimat, ahogy a nyakamba fújt, még a vállaim is csak úgy reszkettek - Szúrsz! Panaszoltam valahogy belepréselve a szavakat két nevetés közé. A nagy csendben magam is elmerültem, ahogy nem jött több kacaj. Csak sejteni tudom, mi jár a bátyám fejében olyankor, amikor nem nyitja beszédre a száját. Félek, hogy ettől rossz testvér vagyok. Félek, hogy egy nap jön egy hölgy (ha tudnád… xD), aki feloldja szíve lakatját, Robb pedig minden titkát rábízza, úgy, ahogy velem sosem tette. Hirtelen azon kezdtem el töprengeni, Robb-hoz mennyire nem illik a házas élet. Talán csak azért, mert a bátyám, gondoltam. Láttam kócosan, hálóruhában, betegen, és összeverve is. Nem tudom elképzelni, hogy egyetlen nő mellett megállapodna. Érdekes, hogy ugyanakkor gyermekkel a karján el tudom képzelni. A nevetésére kizökkenek a gondolataimból. - Ne nevess! Szólok rá szigorúan, de a hangom éle valahogy ismét cserben vagy, és magam is kuncogni kezdek. A tükörből pillantottam a bátyám arcára, ebből értettem meg, mit is szeretne valójában. Elvigyorodok a felajánláson, a kezem kínálom. - Ser… A hangsúlyokkal játszottam, bátyámat önkényesen lovagi rangra emeltem, csak hogy kicsit kitartson még az az elszalasztott játék…   - Magam hölgy vagyok, ki tudná jobban megértetni velem, miről árulkodik egy férfi tánca, mint egy férfi? Szabad jobbomat a vállára simítottam, ahogy tanították. Könnyedén, mintha csak egy pillangó szállt volna le rá. - A legönhittebb… Tettem hozzá a szavaihoz egy pajkos vigyorral. Bevallom, nem gyakran volt szerencsém a bátyámmal táncolni. Valahogy, ahogy megpördített, és az abroncson a ruha egy hosszú pillanatra körém csavarodott, majd lassan visszalengedezett eredeti helyére, megcsapott valamiféle tűz Robb felől. Sosem éreztem még ezt felőle. Arra késztetett, hogy én is lángra lobbanjak, különben lehagy. Az pedig teljességgel ki volt zárva. Így hát az első meglepetés legyűrése után olyan feszesen feszítettem neki a hátamat a mellkasának, ahogyan csak bírtam. A magas sarkú cipőm sarka csak halkan koppant párszor. Szavaira csak elmosolyodtam, de válaszra nem méltattam. Boldog voltam, hogy ennyiféleképp tudatja velem: vigyázni fog rám ma este. Idomultam hát az aurájához, és az előzőhöz hasonló hévvel, de még elegánsan kipördültem, ahogy irányított. Hosszasan kerestem tánc után a tekintetét, nem értettem, miért nem találom, amíg a fejébe nem húzta a cilinderét. Elnevettem magam, igazítottam rajta egyet. Belé karoltam, zokszó nélkül. Nem is vágytam volna rá, hogy atyám, vagy bárki más vezessen be a bálterembe. Láttam, ahogy közelebb hajol, de nem sejthettem okát, így apró meglepetésként ért, amikor homlokon csókolt. Zavarba jöttem. Mi a fene! a húga vagyok, nem holmi szerető, miért pirulok el? A kegyelemdöfést akkor kaptam meg, mikor még a megjelenésemhez is hozzáfűzött valamit. Megcirógattam borostás arcát, a füle mögé tűrtem egy zabolázhatatlan, barna tincset. - Köszönöm, Robb. Nem csak a dicséretet, a táncot is köszöntem. AZ elmúlt egy órát, 20 évet, attól függ, honnan nézzük. Mély, izgulós levegőt vettem, ahogy a fehérre mázolt, arany cirádákkal díszített ajtómra pillantottam. - Ideje indulnunk.

2016.02.05. 20:11 Robert Lyone

Első mondatára elfintorodtam, de azért belefújtam a nyakába mielőtt elhajoltam volna tőle. Megérdemli a kis boszorkány, hogy megszúrkálja a borostám, még akkor is, ha van igazság a szavaiban. Csak épp azt nem veszi észre, hogy mit fizettem én a szabadságért cserébe. Apám utál, anyám szemében pedig nincs más, csak szánalom. Ha nagyon lelkiismeretes lennék, azt mondanám az én hibám, amiért ez történik Hana-val, de szerencsére nem igen tudom, mi az a lelkiismeret. Másrészt ezt már végig gondoltam egyszer-kétszer, és mindig ugyan az lett a vége. Nem az én hibám, előbb-utóbb eljött volna ez a nap, akár felelősségteljes fiúcska vagyok, akár nem. Ha úgy vesszük Hana így is vénlánynak számít már a kérőkre pályázó keselyűk körében, de amennyi hódolója akadt, én nem tartok attól, hogy ne kelne el a keze. Mikor hangja egy leejtésnyivel is nyafogósabbá válik a bált illetően, felnevetek. Számomra ilyen estélyeken lehet a legjobban ismerkedni, ha éppen kis úrihölgyekre támad gusztusom. Bár mostanában ritka, hogy igazán megfoglyon egy-egy ringó hátsó. Fene tudja, talán ahogy idősödöm finnyásabb leszek. - Azért egy tánc sokat elárul egy férfiról drágám. Szabad lesz? Kerülök elé meghajolva, kezem behajtva hátam mögött, másikkal felé nyúlok egy könnyed zene nélküli keringőre invitálva. Persze az úri kölkök taníttatásába beletartozik a tánc oktatás, azért van egy-két dolog, amiből felismerni, hogy tökös-e az illető. Nem is tudok elképzelni Hana mellé egy finomkodó, nyámnyila alakot. - Persze, hogy én vagyok a legjobb. A legerősebb, legsármosabb, legtökéletesebb. Vigyorgok elkapva Hana pracliját, hogy a lendülettől megpördüljön és úgy érkezzen háttal a melkasomnak. - És legény legyen a talpán, aki ma lekér a kezemről. Újra megpördítettem, hogy kipörögjön karjaimból, de kezemmel biztosan fogtam az övét, míg másikkal a székben árválkodó cilinderem felé nyúltam, hogy fejemre tegyem. Bár jó pofát vágtam az egészhez, ez nagyrészt Hana miatt volt. Amúgy sem szerettem kimutatni, ha valami nyomaszt, inkább a dühömet és a morgolódásom lehet olyankor hallani, de főleg Hana közelében szerettem mindig, ha a vidám oldalamat látja, és elhiszi, hogy nem lehet gond, ha a bátyja így mosolyog. Sokat jelentett nekem a bizalma, de mint minden felelősség, ez is egy bizonyos mértékű terhet jelentett számomra, ezért viccelem el ezeket a pillanatokat is. Magamba karoltattam, de mielőtt kivezettem volna a szobából egy csókot nyomtam homlokára. - Meseszép vagy. Mielőtt teljesen elérzékenyültem volna, és olyan lettem volna mint azok a nyápicok, akiket folyton szídok, újra felvettem félmosolyom és lábbal rúgtam ki az ajtót, majd kezemmel előre mutattam, utat engedve a hölgynek.

[86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]