Új bejegyzés Frissítés

2016.02.05. 19:16 Helen Lyone

Rosszul éreztem magam, amiért félbeszakítottam a játékot. Úgy éreztem, elszalasztottam valami nagyon fontosat. Hogy soha többé nem lesz alkalmunk erre, ha most elengedem. Pedig nem is volt olyan rég, hogy a sárban fetrengtünk, mi ketten! Mindig is így volt, csak a bátyám létezett számomra, nem hiányzott az életemből sem a szerelem, sem a házasság, de most hirtelen olyan valós lett minden! Lehetséges, hogy végleg felnőttem volna? Ez megijesztett. Hirtelen úgy éreztem, futni akarok, mindegy, hová. Úgy figyeltem fel-alá járkáló bátyámat, mint egy kisgyerek, akit épp összeszidtak, különösen azután, hogy leintett. Tudtam, hogy így fog reagálni, hisz oly jól ismerem. A legjobban. Mégsem vágtam a szavába, hisz ő is pontosan tudja, hogy ha ki nem mondja, ez az igazság. nem mintha engem boldogsággal töltött volna el. Nagyon szerettem anyát, míg tevékeny volt. Azonban az utolsó pár hónapban az állapota megromlott, az orvos sem sok reményt fűz hozzá. Ahogy Robb elkáromkodta magát, először elkerekedett a szemem, majd szigorúan felvontam az egyik szemöldököm, de még ezért sem szóltam meg. - Akárhogy is, téged valahogy eddig kikerült minden felelősség. Jegyeztem meg, de élére fordítottam a mondatot. Tudtam, hogy félig-meddig Robb alakította így, ám sosem lett volna szívem ahhoz, hogy ezt a fejéhez vágjam. Hagytam, hogy a tükör felé fordítson, átkaroltam derekamat átkaroló karjait. Csupasz nyakam édes parfümtől illatozott. Attól féltem, ha túl sokáig pihen ott, belebódul. - Nem szándékoztam ma dönteni. Utálom a mazurkát, nem lehet rendesen ismerkedni se! Engedtem ma először felszólalni a hisztis kislányt, aki semmit sem ért még. Utolsó szavaira csak behunytam a szemem, és elmosolyodtam. - Te vagy a legjobb báty, akit csak kívánhatnék. Tudom, hogy mindig megvédesz, és ezért nagyon hálás vagyok. Ahogy azért is, hogy szeretsz.

2016.02.05. 18:52 Robert Lyone

- Kétség kívül kétségtelen. Vágtam rá vigyorogva mérve végig, de ahogy arra gondoltam, hogy milyen kispöcsös ficsúrok fogják tapogatni tánc közben az ÉN KIS húgomat, egyből vicsorba fordult az a bizonyos szívdöglesztő mosolyom. Ám nem kellett további támadásra számítanom Hana részéről a csecsebecse megszerzését illetően, ami azért kicsit elkedvtelenített engem is, így érdektelen hanyagsággal vágtam zsebre az ékszert őt hallgatva. Tehetetlen idegességemben fel, s alá kezdtem járkálni. Feszélyezett ez a komolyság, de én hoztam fel, és tudni is akartam. Most viszont nem tudom mit kezdjek a helyzettel. Ügyes vagy Robert, gratulálok. Amikor Hana anyánk haláláról beszélt, megtorpantam ugyan, de nem tekintettem felé. Még inkább összehúztam magam tovább folytatva utam egyik faltól a másikig. Erről pláne nem akartam beszélni, de amint folytatta, szinte kétségbeesetten felnyögtem megadóan emelve fel a kezem. - Hana drága, muszáj ezt? Húztam el a szám és idegesen túrtam tincseim közé elfordulva tőle. Mindig úgy éreztem ezzel cserben hagyom őt, de nem voltam képes a szemébe nézni, amikor megtagadok tőle valamit. Már pedig én nem fogok megházasodni, azzal amúgy sem venném le a terhet róla, amit ez a kor rak a vállára az elvárásaival, mi szerint egy hölgy nem élhet egyedül. Az nem volna... illendő. Persze én sem akartam, hogy olyan nőnek bélyegezzék meg, aki szabadon fogad férfiakat az ágyába, de hogy kényszerítsem bele egy olyan házasságba, amiben nincs szerelem? Én magam nevetségesnek találtam ezt a szót, de ha valamit megtanultam a sok évnyi szoknyapecérkedés alatt az az volt, hogy mekkora hatással van ez a szó a nőkre. - Rengeteg pöcs lesz itt, valamelyik csak megtetszik. Próbálkoztam híres félmosolyommal, de Hana arcát látva kedvem lett volna káromkodva felrúgni az asztalt... amiért valószínűleg egy mééég csúnyább pillantást kapnék. Fene. - Te is tudod, hogy rohadtul semmit sem számít az én szavam ebben a családban. Hördültem fel ingerülten, de az ösztöneim éppen visszafogtak attól, hogy kárt tegyek Hana bútoraiban, ha már a káromkodást nem tudom megállni jelen hangulatomban. Nem hiányzott, hogy még szobája megrongálásáért is dühös, vagy szomorú legyen. Ráadásul még rá sem gyújthatok. Idegesen ciccentve léptem mögé, hogy vállainál fogva fordítsam a tükör felé. - Ez ma csak egy bevezetés. Nem kell feltétlen ma este választanod. De azért jó lenne. Ezt persze nem tettem hozzá. Apánk elszántságát tekintve nem sok időt fog hagyni Hana számára, s ha nem választ magától, akkor ő fog. Magabiztosan elvigyorodtam nyakába hajolva. - Jó fej leszek és elmegyek. Aki elég tökös lesz, hogy mellettem leszólítson, az talán érdemes a figyelmedre.

2016.02.05. 18:10 Helen Lyone

Azért arra vigyáztam, hogy ne essen baja. Az angol hölgyek a kispárnájukba sírnának, ha Robb összetörné magát. Talán még engem is meglincselnének. Töretlen kitartással nyújtózkodtam a hasán fekve, talán még az arcába is beletenyereltem, de csak nem értem el a hajtűmet. Egyre csak azt hajtogattam, hogy adja vissza. Micsoda éretlen tréfa! Szándékosan figyelmen kívül hagytam a kérdését, és arra törekedtem, hogy visszaszerezzem a díszt. Már késő volt, mire megéreztem Robb fél karját a derekamon, annyira maradt időm, hogy elkerekedett szemmel visszarántsam magam előtt a levegőt meglepettségemben, máris alatta termettem. Az első sokk legyűrése után természetesen elnevettem magam. Nehezen kacagtam a fűzőben, nem jött annyi levegő, amennyi egy jóízű nevetéshez kellett volna. Hangom akkor sem csitult, amikor sértegetni próbált. - Egy elragadóan csinos templomi harang. Nagy és erős tenyerébe csúsztattam a csipkekesztyűbe bújtatott magamét. Robb tenyere mindig olyan kellemes meleg. Attól féltem, megérzi, hogy a félelemtől most az ujjbegyeim hidegek, a tenyerem enyhén hűvös. Amint megtaláltam az egyensúlyom, ismét a hajtűért nyúltam, hogy visszavegyem, ha már elbitorolta. Amikor bebizonyosodott számomra, hogy tehetetlen vagyok a hajtű ügyében, le kell mondanom róla, gondterheltet sóhajtottam. Hangomban bizonytalanság csendült. - Természetesen én sem akarok kimenni. Nekem egyetlen férfi van és lesz is az életemben Ezen a ponton jelentőségteljesen rápillantottam. Éreztem, hogy ennyivel nem elégszik meg, így hát folytattam. - Édesanyánk hamarosan meghal… Bármennyire is rideg, ez a valóság. Valakinek tovább kell vinnie a Lyone-ház vérét. Bármennyire ágálok ellene, te rangsorolsz előre az öröklési rendben. A te szavad számít. Én csak egy nő vagyok, az a dolgom, hogy fiút szüljek annak, akit kijelölnek nekem. Talán meg tudsz menteni engem, Robb? Tekintetemben komolyság és kétségbeesés keveredett, ahogy hosszan, mélyen a szemébe néztem. Pontosan tudtam, mit fog válaszolni, mégis tőle szerettem volna hallani. Talán arra vágytam, hogy ő mondja ki, lezárul egy életszakasz. Várakozva fürkésztem az arcot, mely tükre az enyémnek.

2016.02.05. 17:38 Robert Lyone

Elvigyorodtam első megjegyzéseire, hisz mind igaz volt. Bár azért a kapuig eljutottak volna, én ebben biztos vagyok és, ahogy egyiket-másikat ismerem, még azon is átmásztak volna. De tény, hogy anyám gyengélkedése miatt apám megduplázta az őrök számát az egész birtokon, mintha csak merénylettől tartana. Ostobaság. Ha tehetetlennek is érzi magát, ezzel csak az Én dolgomat nehezíti meg, ami az éjszakai kiruccanásaimat illeti. Vigyorogva figyelem Hana próbálkozását, de ebben a ruhában képtelenség, hogy akár csak levegőt kapjon. Nem is értem, hogy tud benne ilyen fürgén mozogni. - És hol lenne abban a móka? Ugyan már, te se akarsz elmenni, nem igaz? Lebegtettem a fejem felett a csecsebecsét, de amikor háttal nekiütköztem valaminek, meglepődve karoltam át félig Hana-t, aki rajtam hasalva nyújtózkodott. - Hogy az a .. Szisszentem, de vigyorom töretlen volt. Komolyan ebben a ruhában többet nyom, mint az a kövér öreg mosogató asszony a konyháról. Férfi legyen a talpán, aki elbír egy ilyen eszes nővel, de szerencsére én életem kezdete óta ismerem őt, bőven volt elég időm rájönni, hogyan járjak túl az eszén. Erővel, mi mással?! Elvégre én igazi férfi vagyok. Bevallom azért egy kis erőfeszítésbe került, de fél karommal sikerült Hana-t átgördíteni magamon, hogy ő feküdjön a kanapén. A ruha miatt nem is nagyon volt esélye, hogy ellenállást tanusítson. - Komolyan, úgy festesz, mint valami otromba templomi harang. Szemtelen vigyorom apró nevetésbe fulladt, ahogy felálltam, de azért kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem. Nem kenyerem a komolyság, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Hana valóban férjhez akar-e menni. Természetesen a fejdíszt nem adtam át ilyen könnyedén, csak felvont szemöldökkel álltam és vártam a válaszát még legelsőnek feltett kérdésemre. Azért biztonságos távolságba kerültem és még egy gyors pillantást is vetettem a hátam mögé a vállam felett, hogy véletlen se keresztezze semmi menekülésem, hisz persze, hogy nem szándékoztam visszaadni a fejdíszt, vagy komolyan akármi is ez. Épp szűkében vagyok a költőpénzemnek, szóval kapóra jön, vagy majd felhasználom egy hölgyike elcsábításához, még nem tudom.

2016.02.05. 10:36 Helen Lyone

Többször is próbáltam beszélni atyánkkal. Először elővettem az udvarias hölgyet, majd a könyörgő leányt, végül a hisztis gyermeket, mindhiába. Egyfelől haragszom rá, amiért olyasmire kényszerít, amiről tudja, hogy nem állok készen, másfelől meg is értem, édesanyánk napról napra súlyosbodó állapota miért sürgeti ennyire. Önzőnek érzem magam egy pillanatra, és egyre csak sóhajtozok, eközben az istenverte fülbevaló meg csak nem akar a helyén maradni! Már fárad a karom, úgy érzem, mindjárt odavágom, de így nem hagyhatom, hisz a másik már a helyén van. Végső elkeseredettségemből a fülbevalóval vívott ádáz harcból csak a bátyám hangja ránt vissza.  - Te minden olyan eseményt unsz, ahol nincs elég hölgy, póker és whisky.  Pihentetem a karomat pár percig, addig az öltözőasztalom tükréből figyelem magam. Olyan ismeretlen... A ruha gyönyörű, a hozzá kapott, fekete csipke kesztyűk elegánsak, a hozatott ékszerek egyáltalán nem hivalkodók, mégis tökéletesen passzolnak az abroncsos összeállításhoz. Én vagyok benne idegen. Rövid, ugyanakkor mély gondolataimból ismét Robb hangja szólít vissza. Kiskorában mindig utálta ezt a becenevet, de szerintem kedves, és illik is hozzá.  - A haverjaid a kapuig sem jutottak volna el.  Meglepett saját hangom komoly csengése. Robb majdnem mindegyik haverját ismertem, névről, arcról, a legtöbbet mindkettőről, és meg kellett, hogy valljam, igen jó mulatság velük lógni. Jobb, mint mazurkázni, az biztos. Végre sikerült a helyére pattintani azt az átkozott fülbevalót, ettől győzedelmi sóhaj hagyta el festett ajkaimat. Lányos zavaromban, míg azon töprengtem, mi is legyen a következő, felvettem egy hajszalagot, melyet Robb szinte azonnal le is szavazott. - Igazad van, nem kell hajszalag.  Már csak a fejdísz hiányzott az összeállításból, pár gyönyörű, szolidan csillogó hajtű erősre fűzött kontyomba. Felemelem az egyiket, hogy a tükör előtt tekeregve helyére tűzzem, amikor Robb odalép, és orvul, könnyed mozdulattal elcsaklizza a kezemből, míg nem figyelek. - Mit--- ? Azonnal add vissza!  Próbálok komolyságot, mi több, szigort erőltetni a hangomra, de valahogy ez atyánknak jobban megy, mint nekem. Mi több, hamar mosolyba, nevetésbe fúl a haragom. Próbálom elvenni tőle a hajtűt, közelítek felé, ahogy ő egyre hátrál. Egyszer csak támad egy ötletem, az első heverő, ágy felé terelem, hogy Robb abban elbotolva rázuhanjon, én pedig egészen ráhajolva, abroncsostul, fűzőstül ismét megpróbálhassam visszaszerezni a hajtűmet.

2016.02.05. 01:48 Robert Lyone

Egész eddig sikerült visszatartani az öreget attól, hogy kedve szottyanjon Hanat bevezetni a társadalomba, de most valamiért olyan hajthatatlan volt, hogy senkire se hallgatott. Persze, értem én, hogy fontos egy nő számára ez a mai világban, de Hana a húgom. Egyik nyápic alak sem méltó hozzá, ez teljesen egyértelmű. Gondoltam rá, hogy édesanyánk megromlott egészsége miatt döntött így végül apám, de az, hogy nekem is jelen kell lennem a bálon, teljesen érthetetlen volt! Rühellem az ilyen kétszínű, megjátszós estéket, bár igaz, ami igaz, a felhozatal friss és hamvas hölgyikékből áll. De most még ez se, mivel ez a bál Hana bemutatására lesz, főként fiú gyermekes családoknak lettek kiküldve a meghívók. Ha jól tudom, jelen lesznek még Hana társalkodó hölgyei, de ők tabuk. Van kísértés irányukba, de semmi kedvem olyan nővel együtt lenni, akit aztán nem tudok lerázni, sőt, nap mint nap találkoznom is kell vele. Ja, meg Hana 'asszem megölne, a nézésével legalábbis biztosan. - Én már most unom. Ülök a karosszékben, lábam keresztbe feltéve a távolabb álló dohányzóasztalra miközben szemeimmel húgom készülődését figyelem. Nem tudom eldönteni ő örül-e, vagy csak kényszerből csinálja végig. Talán szeretne már egy udvarlót? Elhúzom a szám erre a gondolatra, de amint tovább szövöm, hogy úgyis szájba fogom verni azt a ficsúrt, egyből jobb kedvem lesz. - Legalább a haverjaim elhívhattam volna. Sóhajtok hátrahajtva fejem a mennyezetre tekintve, bal kezemmel hanyagul intve, hogy nézzük a következő hajszalagot hogyan áll neki. Azokban legalább annyira megbízom, hogy nem hajtanának rá a húgomra, hisz tudják mivel járna ez és egyiküknek sincs kedve valamiért kiállni ellenem. Pedig egy kiadós verekedés minden férfinak kell néha napján. Csodálkozom, hogy az én életstílusomat még nem kritizálták itthon, legalábbis olyan értelemben, hogy egy feleséget akarjanak a nyakamba varrni. Olyan sok szép finom falat mászkál odakint, képtelenség lenne csupán egyet választani. Sóhajtva állok fel és lépek Hana mellé, hogy kikaphassam a kezében lévő tárgyat és egy pimasz vigyorral a magasba emelhessem. - Mondtam, hogy unatkozom. És, ha én unatkozok, annak rendszerint nem lesz jó vége, de most nem akarom tönkretenni Hana estélyét.. nagyon. Rá kacsintok hátrébb is lépve, hogy ne vehesse vissza olyan könnyedén.

[86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]